2024. május 07. kedd
Gizella és Bendegúz napja

10+1 autóvezetési tipp anyáknak

A hölgyek aránya a B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők esetében kb. 40%, ám a közlekedési baleseteknek csupán 22%-áért felelősek. Nem igazak tehát a szőke nős viccek, a KSH Közlekedési baleseti statisztikai évkönyve szerint is a nők óvatosabb vezetők.

6593.jpgA nők lassabban és körültekintőbben vezetnek, a közlekedésbiztonságra jobban ügyelnek, szinte soha nem vezetnek, miután alkoholt fogyasztottak. Ráadásul nagy figyelmet fordítanak a velük egy autóban utazó gyerekek biztonságára is, így a gyerekülés kiválasztására és szabályszerű elhelyezésére is.

 

Ugyanakkor a női vezetők óvatossága nem mindig bizonyul elegendőnek, ha az autó technikai állapota nem megfelelő. Főleg annak fényében érdemes ezen elgondolkodnunk, hogy a jelenleg Magyarországon forgalomban lévő, több mint 3 milliós autópark átlagéletkora 13,7 év volt (és az utóbbi években a szám csak emelkedett). A világ legnagyobb abroncsgyártója, a Bridgestone ezért arra figyelmeztet, hogy az abroncsaink minősége és állapota kulcsfontosságú szerepet játszik a biztonságos közlekedésben – annak fényében különösen, hogy a gumiabroncs a gépkocsink egyetlen olyan része, amely közvetlenül érintkezik az úttesttel!

 

„Ha kopott, lapos, vagy nem az évszaknak megfelelő abroncsokon közlekedünk, úgy nemcsak többet fogyaszthat az autónk és megnőhet a vízen való felúszás esélye, de csökken a gépkocsink tapadása és akár 15-20%-kal is meghosszabbodhat a fékút. Lapos abroncsokon ráadásul akár 20-30%-kal is csökkenhet az abroncsok várható élettartalma, növekszik az abroncsok gördülési ellenállása, ezzel együtt pedig növekszik a gépkocsi CO2 kibocsátása is. Ezért az abroncsaink rendszeres, de legalább havonta való ellenőrzése, vagy időszakos cseréje ugyanúgy hozzájárul a mi és gyermekeink biztonságos közlekedéséhez, mint a biztonsági öv bekapcsolása, vagy a gyermekünk gyerekülésbe való becsatolása" – mondta Barcsik Ákos, a Bridgestone Magyarország Kft. főmérnöke.

 

10+1 autóvezetési tipp anyáknak6594.jpg

Felelős szülőként mit tegyünk, ha szeretnénk a legnagyobb biztonságban tudni gyermekünket az autóban is? Elsőként – mindig tartsuk be a KRESZ szabályait. Másodsorban – rendszeresen ellenőrizzük a gépkocsink műszaki állapotát, így az abroncsokat is. Érdemes megfontolnunk néhány érdekes statisztikát és jó tanácsot, amelyek betartásával az egész családunk biztonságosan utazhat a gépkocsiban.

 

1. Mielőtt autóba ülnénk, szemrevételezéssel ellenőrizzük az abroncsainkat.

 

2. Talán egyértelmű, de soha nem hangsúlyozhatjuk eleget: mielőtt elindítjuk az autót, ellenőrizzük, hogy gyermekünk megfelelően be van-e csatolva és mi is csatoljuk be a biztonsági övet. Ha gyermeket szállítunk, úgy belülről mindig csukjuk be a gyermek melletti ajtókat, és húzzuk fel az ablakokat.

 

3. Legalább havonta egyszer ellenőrizzük az abroncsnyomást a benzinkúton is. Az abroncsokat hagyjuk pihenni pár percig, hogy lehűljenek. Az autónk abroncsnyomásának előírt értéke az üzemanyagtöltő nyílás fedelének belsején, a vezető oldali ajtó belsején, az autónk kezelési útmutatójában, vagy a kesztyűtartóban elhelyezett címkén van feltüntetve. Ne felejtsük el ellenőrizni a pótkereket sem!

 

4. Folyamatosan ellenőrizzük az abroncsaink profilmélységét. Abroncsaink már 2-3 mm profilmélység alatt jelentősen veszíthetnek teljesítményükből, ezért ilyenkor már ajánlott új gumikra váltanunk.

 

5. Mindig az évszaknak megfelelő abroncsokat használjunk. Nyáron téli abroncsokon közlekedve több mint egy autóhosszal is megnövekedhet a féktávolságunk!

 

6. Vezetés közben tartsuk be a 2-3 autóhossznyi követési távolságot.

 

7. Gyermekünk mindig gyermekbiztonsági rendszerben utazzon! A törvénynek megfelelően, ha gyermekünk magassága 150 cm alatt lenne, úgy csak a testsúlyához igazodó gyermekbiztonsági rendszerben szállítható.

 

8. Adjunk elfoglaltságot a kis csemetének, pl. egy mesekönyv, vagy egy tablet formájában. Vezetés közben fontos, hogy csak az útra és közlekedésre koncentráljunk, és ne vonja el a figyelmünket a gyermek.

 

9. Mindig úgy parkoljunk, hogy gyermekünket a járdára néző ülésről emelhessük ki, vagy a járdára szállhasson ki az autóból.

 

10. Tanítsuk arra a csemeténket, hogy a kocsiajtó kinyitása előtt mindig nézzen körbe és nézzen hátra, és csak biztonságosan szálljon ki.

 

10 + 1. A napellenzőbe épített tükröt nem sminkelésre találták ki a szakemberek: inkább otthon, vagy a munkahelyen sminkeljünk, de vezetés közben csak a közlekedésre figyeljünk. Ugyanez igaz az okostelefonunkra is: ha már jár hozzá a headset, akkor használjuk. Talán mondanunk sem kell, hogy vezetés közben nem írunk üzenetet és sms-t.

 

Gumihelyzet6592.jpg

Az EU tagállamaira, így Magyarországra is kiterjedő felmérések siralmas képet festenek a gumiabroncsok állapotáról. Tízből hét magyar autóvezető lapos, túlfújt, vagy kopott abroncsokon közlekedik. Ez nemcsak az abroncs sérülésének kockázatát növeli, de egy súlyos közlekedési baleset forrása is – és ha a balesetet követően felmerül annak a lehetősége, hogy a kopott, rossz abroncs volt a baleset forrása, úgy a biztosító nemcsak nem fizet, de minden költséget a balesetet okozó autóvezetőre terhel.