2024. április 20. szombat
Tivadar és Odett napja

Péter Szabó Szilvi: „Kislányt várunk!”

Első babáját várja a csinos énekesnő, és nemrég az is kiderült, hogy kislányt hord a szíve alatt. Szilvi gyakran álmodozik arról, milyen lesz majd a gyermeke, a neveken is gondolkoznak már, a babaholmik megvásárlásával azonban várnak még egy kicsit.

Péter Szabó Szilviéknél nem meglepetésből jött a gólya: párjával nagyon is tudatosan álltak a kérdéshez, és szerencsére viszonylag rövid időn belül megtörtént velük a csoda. „Már a húszas éveim elején feléledt bennem az anyai ösztön, és nagyjából 25 éves koromra már biztos voltam benne: mielőbb anya szeretnék lenni. Szerencsére Gyuri személyében a megfelelő édesapa is megérkezett, és amint a megfelelő szakaszába ért az életünk, illetve az időbeosztásunk, megfogant a gyermekünk” – mondta a kismama, aki nem bízott semmit a véletlenre: már hónapokkal előtte magzatvédő vitamint szedett, igyekezett egészségesen táplálkozni, mozogni, lelkileg is minél nagyobb harmóniába kerülni.

 

Azt is tudta, mikor kell használni a terhességi tesztet ahhoz, hogy az eredményt adjon, a két csík láttán feléledő érzések azonban minden képzeletét felülmúlták. „Soha életemben nem éreztem még akkora boldogságot, a szívem majd’ kiugrott a helyéről és elkezdtem zokogni. Elmondhatatlan érzés volt, egyúttal életem legmeghatározóbb pillanata.”

 

Az igazi kis huncut

6945.jpg

Péter Szabó Szilvi minden héten elolvassa, hogy a magzat hol tart éppen a fejlődésben. Emellett egy vizsgálatot sem hagyna ki – felelős kismama, aki hallgat orvosa tanácsára. „Igyekszem nem túlaggódni a várandósságot, de a kromoszóma-rendellenesség szűrésben biztosra mentem. A kombinált teszt mellett elvégeztettem a PrenaTest-et is, ami pár nap alatt „megerősítette”, hogy a babával minden rendben. Emellett a segítségével az is kiderült, hogy kislányt várunk, aki év végén érkezik hozzánk” – mesélte Szilvi, aki megérezte, hogy lánya lesz. „Amint közeledett az eredményközlés időpontja, már a párom sem volt biztos abban, hogy kisfiú lesz. Anyu is lányra tippelt, a népi hagyományok szerint szintén egyértelmű jelei voltak, hogy kislány lesz” – árulta el az énekesnő, aki párjával nagy családot szeretne, így biztosan nem állnak meg egy gyereknél.

 

„Ha ránk üt majd a lányunk, akkor igazi kis huncut lesz. Olyan kis hölgy, akinek a szeme sem áll jól. Képzeletemben ilyennek látom őt. Lány létére biztos szeret majd focizni az apjával, de lesz benne egy nagy adag nőiesség is” – mondta Szilvi, aki még nem döntött a nevet illetően. „Van egy rakás szempontunk: legyen könnyű becézni, de felnőttkorában se kelljen szégyenkeznie amiatt, hogy esetleg bugyuta nevet kapott. Nem szeretnénk elcsépelt, nagyon divatos nevet adni, de ami a legfontosabb, az a jelentése – ezeket figyelembe véve döntünk majd."

6944.jpg

 

A babakelengyével várnak még. Ennek egyrészt a babona az oka, másrészt , hogy Szilvi meglehetősen mozgalmas nyár elé néz: hamarosan jön az új klip, és zenekarával augusztusban nagy koncertet ad. Az ősz minden percét azonban születendő kisbabájának szenteli, addig is naplót ír a vizsgálatokról és anyai érzéseiről, esténként pedig mesél gyermekének, és most már az imádott közönsége mellett kislányának is énekel.

És ezt olvasta?

Ritmus a Facebookon

Legolvasottabb a rovatban