Christian Slater: lázadás és kiégés után boldogság
Éppen húsz éve, hogy A rózsa neve című filmben hamvas arcú fiúként ismertté vált, majd a 90-es évek elején lett belőle Hollywood új tini ideálja. Omlottak utána a nők, elfogyasztott jó pár barátnőt, járt Wynona Ryderrel, Christina Applegate-tel, Patricia Arquette-tel, Samantha Mathis-szel. Sok-sok B-film, némi züllés és két hónapos börtönbüntetés után a 2000-es években kétszer megnősült, két gyerek apja lett.
- Melyik az a filmje, amire meleg szívvel emlékszik vissza, mert annyira jelképezi az ifjúságát?
- Talán az Adj rá kakaót! (1991). Jó móka volt a forgatása. Ártatlan időket tükrözött, mégis volt a figurában egy jó adag lázadás, eleinte nem mert így megnyilvánulni, de végül megtette. Kis film volt, nem lehettek nagy reményeink a végeredménnyel kapcsolatban. Abban a szerepben mutattam meg olyan kvalitásokat, amihez később úgy éreztem vissza kell térnem.
- A Tiszta románc is sok rajongót szerzett önnek. Valóságos kultusz övezi.
- Kis mozinak indult, de aztán egyre több sztár vállalt benne szerepet. Végül ott találtam magam egy nagy A-kategóriás film kellős közepén, mint főszereplő. Berezeltem. "Uramisten, ezek itt mind rájönnek, hogy én nem is vagyok jó színész!" Fogalmam sem volt, mit műveltem abban a filmben. De valahogy túl kellett élnem.
- Vagány mosolyával, szépen ívelő szemöldökével és hangjával belopta magát a női szívekbe. Magabiztos imázs ez. Jól érzi magát a bőrében?
- Remek fickó vagyok! Nyilvánvalóan kedvelem magam. Valószínűleg egy kicsit jobban, mint a húszas éveimben, amikor eléggé össze voltam zavarodva. Nem tudtam, mi a fene történik velem. Az utóbbi években újra fel kellett fedeznem a színészkedés iránti rajongásom.
- Merthogy eltűnt?
- Vettünk egy baromi nagy házat, nyögtük rajta a hitelt. És muszáj volt dolgozni. Akár olyan filmekben is, amikhez vajmi kevés kedvem volt kreatív értelemben. Kimenni a forgatásra azért, hogy megkapd a lóvéd. Nem kellemes érzés, de ilyen a felnőttek élete, közben ráadásul apa is lettem. A gyerekeim a legnagyobb tanítómestereim. Ott kellett lennem velük, össze kellett szednem magam. Nem tudtam könnyedén venni ezt a felelősséget. Túl komolyan sem szabad.
- Térjünk vissza a színjátszó kedv lankadásához. Hogyan is volt ez a kiégés?
- Szerintem a komikusok a legnyomorultabb figurák az egész földkerekségen. A színészek összegyűlnek és kilépnek mások elé, hogy elhitessenek velük helyzeteket, érzelmeket és hangulatokat. Nagy kihívás, jó móka. De aztán eljön az idő, amikor azon kapod magad, hogy nem élvezed.
A színészet nagy része ösztönökön alapul. Mivel én oly fiatalon kezdtem, keveset jártam színészmesterség órákra, nem oktattak nagy tanárok, akikre amúgy sem fordítottam sok figyelmet. Egy idő után már túl sok fájdalom kapcsolódott a színészkedéshez. Eljátszottam jeleneteket, és tudtam, hogy szörnyű, amit művelek. Igaz a mondás, hogy a "kevesebb több". Nem kell mindent túlripacskodni. Elmentem egy színésztanárhoz és elkezdtem próbálni helyzetgyakorlatokat másokkal, meg jeleneteket mindenféle darabokból. Ott aztán minden mozdulatba belekötöttek. Miért így csinálod? Miért nem amúgy? Nagy lecke volt. Tudatosságra nevelt.
- Mikor volt ez?
- Úgy 2001 táján. Ahogy visszajött a színészet iránti kedvem, olyan állapotba kerültem, hogy szinte minden felkérésre igent mondtam. Nem érdekelt, mi volt a film, egyszerűen csak dolgozni akartam. Állandóan belemerülni különféle karakterekbe.
- Sokan hasonlítják Jack Nicholsonhoz. Igaz, hogy ő a példaképe?
- Igen! Mindig is arra vágytam, hogy dolgozhassam vele.
- Milyen a kapcsolata Hollywooddal?
- Szeretem, ha távol vagyok tőle. Szerintem ez kémiai dolog. Vannak barátaim, akik ugrálnak örömükben, amint távol kerülnek Los Angeles-től. Szerintem Európa sokkal kézzelfoghatóbb, én mindig otthonosabbnak éreztem itt magam. A történelme izgalmas, a művészeteket is jobban megértik itt. Amerikában mindent a nagyvállalatok uralnak, olyan hát a kultúra is. Nem érzem, hogy Hollywood jót tenne az ember mentális egészségének. Úgyhogy mindig örülök neki, ha kiléphetek abból a közegből. Mert a világban másutt sokkal természetesebben viselkednek az emberek. A közönség is őszintébb. Érezni lehet a lelkesedésüket. Szerencsére sok jó fej barátom van Los Angelesben, velük kiléphetek a showbiznisz belterjes világából. Így van egy másik perspektívám, kívülről láthatom azt a közeget.
- Nem követik a lesifotósok Amerikában?
- Nem, engem nem.
- Milyen ambíciói vannak mostanság?
- Szeretnék filmet rendezni. Van egy projektem, aminek a forgatókönyvét is én írtam. Az a címe: "Szerelmi történetek, amik túl erőszakosak nekem". A cím elárulja a lényeget. Egy romantikus srácról szól, aki totál lúzer. Pórul jár párszor. De keresztül kell mennie ezeken az élményeken, hogy fel tudjon nőni.
- Többször akadt dolga a rendőrséggel. A sajtó és a szakma elkönyvelte rossz fiúnak.
- Ahogy öregszik az ember, egyre nevetségesen rossz fiúként tündökölni, nemde? Így az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy nem viselkedem rossz fiúként. Sok olyan élményem átmentem, ami kemény kihívás volt. [Slater börtönben is ült, mert fegyverrel akart becsekkolni repülőútra.] És sok dolog elhangzott rólam, amiből némelyik igaz volt, némelyik viszont nem.
- Most boldog?
- Igen, rendben vagyok azzal, amerre halad az életem. Persze nem fogok azt mondani, hogy mindent amit eddig tettem, tökéletes volt. Az egész élet úgy van jól, ahogy van. Az ember a tapasztalatai révén növekszik, fejlődik és megteszi minden tőle telhetőt, hogy a legjobban kezelje őket. Az életünk fejezetekre oszlik, túléljük őket és túllépjük. A jó döntések a tapasztalatokból erednek. A tapasztalatok viszont sokszor rossz döntésekből. A legfontosabb dolog, hogy tudjam, ki is vagyok valójában. Ha tisztában vagy önmagaddal, akkor biztos alapon vagy, és mindegy, hogy a média mit mond rólad vagy mások hogyan éreznek felőled.
