2024. április 20. szombat
Tivadar és Odett napja

Hamarosan csak e-autók cirkálnak majd az utakon

London és Párizs a dízel- és benzin üzemanyagok betiltását tervezi tíz éven belül, míg Norvégia a belsőégésű motorok korlátozását fontolgatja. A fogyasztók azonban még várnak: megfizethető árakat, könnyű és gyors töltési lehetőségeket szeretnének.

Az elektromos autók egyre népszerűbbek, az autógyártók bővülő kínálattal és újabb ötletekkel jelentkeznek. Az okosautók piaca is robbanás előtt áll, a CES-en, a világ legnagyobb technológiai kiállításán több ilyen járművet mutattak be. Előzetes becslések szerint a 2030-ig eladott autók 30%-a lesz teljesen elektromos.

 

Gazdagok kiváltsága? 

8142.jpg

Magyarországon a 2016-os adatok szerint mindössze ezer elektromos autó került az utakra, köszönhetően a járművek magas árának és a rövid hatótávolságnak. Mivel a hagyományos autók károsanyag-kibocsátása a leginkább felelős a városokban a légszennyezettségéért, a környezetbarát üzemanyagra való átállás minden világvárosban-lakó életminőségének jelentős változását eredményezheti. Tavaly Budapesten is elindult az első autómegosztó vállalkozás, kizárólag elektromos autóval.

 

A Roland Berger tanulmánya szerint ezt a pozitív tendenciát erősítheti az is, hogy több nagyvárosban már bejelentették: különböző szabályozási intézkedéseket vezetnek be a károsanyag-kibocsátás csökkentése érdekében. London, Párizs és Mexikóváros a dízel- és benzin üzemanyagok betiltását tervezi, Kínában kvótát vezettek be az elektromos járművekre, míg Norvégiában a döntéshozók 2025-től kezdődően betiltanák a belsőégésű motorokat. Schannen Frigyes, a Roland Berger magyarországi ügyvezetője szerint az ilyen intézkedéseken túl a kormányoknak határozottabban kellene támogatniuk a technológiai kutatásokat, a töltőállomások infrastruktúra fejlesztését és az értékesítés-ösztönzést is.

 

A tanulmány hét autógyártó ország - Kína, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, Észak-Korea és az USA – technológiai, ipari és piaci adatait hasonlítja össze. Ezekből kiderül, hogy bár egyes országokban az elektromos autók piaci részesedése folyamatosan nő, összességében még mindig meglehetősen alacsony szintet mutat. Európa - kiemelten Németország és Franciaország - kulcsszerepet játszhat abban, hogy sikerre vigye az új technológiát, megelőzve akár Japánt és Észak-Koreát is. “Németország kiemelt pozíciója arra vezethető vissza, hogy nőtt a lakossági felhasználás számára is elérhető járművek száma és bővült a cégek kínálata is a teljesen elektromos vagy vegyes meghajtású járművek tekintetében, mégpedig relatív stabil árak mellett.” – mondta el Schannen Frigyes. - A francia autógyártók a széles választék helyett inkább a megfizethető, viszont teljesen elektromos meghajtású autó megoldásokra fókuszálnak.”

 

A csökkenő akkumulátorárak is az E-mobilitást serkentik 

A nagyobb városok szabályozási intézkedései mellett a csökkenő akkumulátorárak is segíthetik az e-mobilitás előretörését. A lítium-ionos akkumulátorok árának csökkenése és az újgenerációs, tölthető akkumulátorok megjelenése középtávon a minél szélesebb elektromosautó-kínálat kifejlesztéséhez segíthetik a járműgyártókat.

 

Az egyik probléma, amivel a gyártóknak szembe kell nézniük, a nyersanyagoktól (lítium, nikkel, mangán, kobalt és grafit), és az ezeket beszállító országoktól való függésük. A világ grafittartalékának 95%-a Kínában található, a globális kobaltkereslet majdnem felét Kongó elégíti ki. Az acélfinomításhoz szükséges mangán kínálatának negyede Észak-Afrikából származik, Chile és Ausztrália pedig a világ lítium készletének harmadát uralja. A finomított grafit készlet nagyrészt Japán és Észak-Korea fennhatósága alatt van.

 

A nyersanyagok szállítása és az akkumulátorelemek gyártása így tehát olyan tényezők, amik nagyban kitettek politikai kockázatoknak, különösen azt figyelembevéve, hogy Kínában az állam jelentős mértékben támogatja a lítium-ion gyártást, így a kínai akkumulátorgyártók piacvezetők, megelőzve az USA-t és Japánt is.

 

Így vezessünk -10 fokban

 

Az elmúlt napok csapadékos, éjszakai fagyokkal tűzdelt időjárása a hét végére megérkezett extrém hideggel együtt az ország nagy részében jégpáncélt hozott létre az utakon. Az autósok hiába ütemezik az utazást még világosban, a szélsőséges fagyok miatt a szezonban először napokon keresztül nappal sem olvad meg a jégtakaró. Ilyen viszonyok között a fékút hossza akár nyolc-kilencszeresére is növekedhet, és nehézzé válik a gépjárművet az úton tartani. Még a városokban is, ahol hagyományosan több fokkal magasabb a hőmérséklet télen.

 

Nem tudja nélkülözni autóját? Itt olvashatja egy biztosító tanácsait a jég borította utakra.

Az elektromos autók értékesítését tekintve is az élre tör Kína, szorosan követve a még első helyen tartózkodó Franciaországot.

 

Ez a két ország kivételes abban a tekintetben is, hogy a részlegesen vagy teljesen elektromos autók piaci részesedése csak itt lépte át a tavalyi évben az 1%-ot. „Ahhoz, hogy elérjük a járművek káros kibocsátása csökkentésére vonatkozó célokat 2021-ig, sokkal jobban el kell terjedniük az elektromos autóknak. Ehhez nemcsak arra van szükség, hogy az autógyártók sokkal vonzóbbá tegyék ezeket a járműveket, hanem a töltés folyamatát egyszerűbbé és gyorsabbá kell tenni, valamint a gyorstöltő hálózatok kiépítése és fejlesztések. Emellett az e-mobilitás stratégia megalkotása is elengedhetetlen.” - mondta el Schannen Frigyes.

És ezt olvasta?

Ritmus a Facebookon

Legolvasottabb a rovatban