2024. április 18. csütörtök
Andrea és Ilma napja

Programok az Európai Méhnyakrák Megelőzési Héten

2017. január 22-28. között  rendezik meg a XI. Európai Méhnyakrák Megelőzési Hetet, amely a nőket sújtó daganatos megbetegedés veszélyeire, az éves szűrővizsgálatok és a védőoltás fontosságára hívja fel a figyelmet. Országszerte több mint 70 településen tartanak előadásokat a témában, jelképesen gyöngyöt fűznek, Budapesten pedig egy fotókiállításon is bemutatják a betegségben érintettek igazi érzelmeit.

A méhnyakrák az emlőrák után a női szervezet második leggyakoribb rosszindulatú daganata, az összes daganatos eredetű halálozás egytizedét teszi ki. Bár világszerte rengeteg nő életét követeli ez a betegség, Magyarországon rendkívül súlyos a helyzet: hazánkban évente mintegy 1000-1200 új megbetegedést diagnosztizálnak, és közel ötszáz Édesanyát, Feleséget, Testvért, Barátnőt veszítünk el emiatt. Ezek a számok különösen súlyosnak számítanak annak tükrében, hogy a méhnyakrák okozta haláleseteket ma már szinte 100 százalékban meg tudnánk előzni. 

A Mályvavirág Alapítvány

 

A Mályvavirág Alapítvány 2013 májusában alakult azzal a céllal, hogy egyszer elmondhassuk, Magyarországon egyetlen nőt sem veszítünk el méhnyakrák miatt. Összekötő kapocs az orvosok, védőnők, a média, a gyógyulók, az egészséges női lakosság és a hatóság között. Az Alapítvány tagjai azon dolgoznak, hogy minél több ember jusson naprakész szakmai információhoz a méhnyakrák súlyosságáról és a megelőzés fontosságáról, és mozgósítani tudja őket a szűrésre, illetve a védőoltás alapos átgondolására.

Az Alapítvány támogatja a méhnyakrákos nők gyógyulását és a megelőzés tudatosításán dolgozik, valamint a 2015-től a petefészekrákra is hangsúlyt fektet.

Rehabilitációs programja segítséget nyújt a méhnyakrák műtéten átesett nőknek, hogy jelentősen javuljon életminőségük. Klubtalálkozói lehetőséget biztosítanak a betegségből gyógyulóknak, hogy erőt meríthessenek egymás pozitív tapasztalataiból. Tájékoztató programjain, rendezvényein a megelőzés és a korai felismerés fontosságára hívja fel a figyelmet.

 

A méhnyakrák kialakulásáért elsősorban a humán papillomavírus (HPV) rákkeltő típusai felelősek. A HPV-fertőzés igen gyakori, a szexuális életet élő nők közel 80 százaléka és a férfiak fele legalább egyszer megfertőződik vele élete során. A fertőzés az esetek többségében elmúlik, azonban, ha a fertőzés hosszú hónapokig, több évig fennáll, abból rák alakulhat ki.

 

Védőoltás és szűrés 

Bár a betegség évről-évre magyar nők százainak életét követeli, a tudatos megelőzést még mindig nem tartják elegen fontosnak. A lakosság védőoltási és szűrési hajlandósága messze elmarad a nyugat-európai átlagtól, a szervezett szűréseken a behívott nők csak kis százaléka vesz részt évente. A betegség ellen a védőoltás és a rendszeres szűrés együttesen biztosítja a leghatékonyabb védelmet. Az évenkénti nőgyógyászati szűrővizsgálat lehetőséget biztosít arra, hogy időben felismerjék a rákmegelőző állapotot, és kezeléssel megakadályozható a méhnyakrák kialakulása, védőoltással pedig jelentősen csökkenthető a HPV-fertőzés és a rákmegelőző állapotok kialakulásának kockázata. Kialakult méhnyakrák esetén pedig a korábbi terápiák mellett ma már biológiai terápiás kezelési lehetőség is elérhető.

 

Országos programok a Megelőzési Héten

 

Idén január 22-28. között rendezik meg a XI. Európai Méhnyakrák Megelőzési Hetet, melynek magyarországi szervezését immár negyedik alkalommal vállalta magára a Mályvavirág Alapítvány. A szervezet víziója, hogy egyetlen nőt se veszítsünk el méhnyakrák miatt Magyarországon. Hosszú évek óta dolgozunk azon, hogy felhívjuk a figyelmet a betegség veszélyeire, a megelőzés fontosságára, valamint a kezelési lehetőségekre.

 

A Megelőzési Hét ideje alatt számos programmal készülnek a szervezők, ezek közül kiemelkedik a GyöngyPosta nevű kampány. Ennek során számos megyeszékhelyen, nagyvárosban és kis településen kerül a figyelem középpontjába a nőket sújtó daganatos megbetegedés és annak megelőzési lehetőségei, előadásokat és szakmai konzultációkat tartanak ebben a témában. Emellett a HPV elleni védelem szimbólumává vált mályvavirág gyöngyöt is fűzik, hogy ezzel jelképesen „összeláncolják” az ország minden pontját a betegség elleni küzdelemben. A kezdeményezéshez több mint 70 magyar település csatlakozott.

 

Az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét

 

Az Európai Méhnyakrák Szövetség (European Cervical Cancer Association - ECCA) 2007 óta szervezi meg az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hetet. A nemzetközi kezdeményezés legfőbb célja felhívni a lakosság, a szakma és a döntéshozók figyelmét arra, hogy ma már egyetlen nőnek sem kellene méhnyakrákban meghalnia, hiszen ez a rosszindulatú daganatos betegség védőoltással és rendszeres szűréssel megelőzhető.

 

A méhnyakrák megelőzésére az Alapítvány a Mályva Tükör - Szembenézés a méhnyakrákban érintettek érzelmeivel - című fotókiállítással is felhívja a figyelmet, mellyel a fővárosi programsorozatot nyitották meg. Ha a betegség nem érint minket, hajlamosak vagyunk a daganatról pusztán statisztikai adatok tükrében beszélni. Balogh Alex fotográfus kamerája azonban a rák emberi oldalára világít rá, megörökítve azokat, akik keresztülmentek a betegséggel járó, iszonyú megpróbáltatásokon. Fotóin 12 érintett nő mutatkozik be, kiválasztva azon érzelmét, melyet a gyógyulás útján a legmeghatározóbbnak érzett. Az ő kálváriájuk elevenedik meg a Mammut Bevásárló- és Szórakoztató Központ 3. emeleti hídján, melyet az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét ideje alatt, január 22-től 29-ig tekinthetnek meg az érdeklődők.

 

Fotókiállítás a megelőzésért 

Ha a méhnyakrákról beszélünk egészben kell látnunk azt. Van a megelőzése, védőoltással és rendszeres szűréssel, és sajnos vannak azok, akiket érint ez a betegség. Látnunk kell mindkét oldalt. Azért is nagyon fontos, mert ha tudjuk mi történik egy méhnyakrákos nővel, talán nem gondolkozunk azon, hogy egy megelőzhető rákos megbetegedés prevenciós lehetőségeivel éljünk. Sokan közülünk nem járnak el szűrésekre, pedig az életünkbe is kerülhet. Szeretnénk, ha legalább egyszer eljutna minden nő addig a döntési pontig, hogy mérlegeli, megfontolja a védőoltás lehetőségét is. Vigyázzunk magunkra, és vigyázzunk egymásra, a szeretteinkre! A fotókiállításon 12 bátor és fantasztikus, méhnyakrákon átesett nő mutatja be azt az érzést, amelyet leginkább magáénak tudhatott ezen a nehéz úton.” – emelte ki Tóth Icó, a Mályvavirág Alapítvány elnöke.

 

A daganatos megbetegedések az egyik legsúlyosabb népegészségügyi problémát jelentik Magyarországon, ezért különösen fontos, hogy a méhnyakrák veszélyeire is felhívjuk a figyelmet, mely az egyik legelterjedtebb daganatos kórkép a nők körében és időben való szűréssel teljes mértékben gyógyítható lehet” – hangsúlyozta Beneda Attila, család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár, az esemény fővédnöke. Hozzátette: „a betegség elszenvedői ráadásul nemcsak azok a leányok, édesanyák, feleségek, akiknél diagnosztizálták ezt a súlyos kórt, hiszen családjukat, szeretteiket is érintik a betegséggel járó terhek. Együtt, közös erővel lehet csak elbírni a daganattal járó, embertelen terhet, de mi is együtt, közösen tehetünk azért, hogy a szűrésen való részvételre buzdítsunk mindenkit és minél kevesebb embernek kelljen mindezt átélnie.” – emelte ki Beneda Attila.