2024. április 19. péntek
Emma napja

Enyedi Ildikó filmje a BERLINALÉN hamarosan

Hamarosan kezdődik Európa legnagyobb közönséget vonzó filmfesztiválja, a BERLINALE, ahol vetítik Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét. A magyar film világpremiere február 10-én lesz a 67. BERLINALÉN, a hazai mozikban március 2-tól látható.

Február 9-én nyitja meg kapuit a 67. BERLINALE. Az 1951-ben alapított filmfesztivál a filmművészet és a filmszakma egyik legfontosabb és egyben az év első A-kategóriás nemzetközi eseménye. Tavaly 337 ezer mozijegyet adtak el a vetítésekre, Európa legnagyobb közönséget vonzó filmfesztiválja a berlini.

 

Február 10-én, pénteken, a fesztivál első „teljes napján”, reggel 9-kor tartják a film sajtóvetítését és 11.15-kor a hivatalos sajtótájékoztatóját, melyen jelen lesz Enyedi Ildikó rendező mellett Mécs Mónika és Muhi András producer, Herbai Máté operatőr, Horkai Zoltán állatkoordinátor, Borbély Alexandra és Morcsányi Géza főszereplők, valamint Tenki Réka és Nagy Ervin is. A Testről és lélekről egy igazi szerelmesfilm, melyben két zárkózott ember az álmaikban szarvasként találkozik.

 

Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas, Érdemes művész filmjeivel több mint negyven hazai és nemzetközi díjat nyert el korábban, szerepelt Cannes-ban (Az én XX. századom, Arany Kamera díj a legjobb elsőfilmnek), Velencében (Bűvös vadász, Tamás és Juli), Locarnóban (Simon mágus, a Zsűri különdíja) és más meghatározó fesztiválokon. Legutóbbi munkája az HBO-n nagy sikerrel játszott Terápia című sorozat volt.

 

A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra, ez az első film főszerepe. A férfi főszereplő igazi felfedezés, Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót, így meghatározó alakja a magyar kortárs irodalmi életnek. A filmben olyan kitűnő színészeket láthatunk még többek között, mint Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin.

 

A Testről és lélekről az Inforg-M&M Film gyártásában, a Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producerei Mécs Mónika (Konyec, Kaméleon, Pánik, Csak a szél, Csicska), Muhi András (Rengeteg, Dealer, Womb – Méh, Csak a szél), valamint Mesterházy Ernő (Konyec, Liliom ösvény), operatőre Herbai Máté (A nyomozó, Utolsó idők, Kút). Magyarországon forgalmazza a Mozinet.

Megindító szerelmi történet 

"A film, egy sutaságában is magával sodró, megindító szerelmi történetet mesél el. Alakulása, épülése adja a történet gerincét. A közeg, amiben hőseink mozognak, a mindennapok világa. Közös a miénkkel. Ahogy Endre és Mária araszol benne, kirajzolódik az a komplex akadálypálya, melyhez már annyira hozzászoktuk, hogy észre sem vesszük. Otthon – város – munkahely – szabadidő. De nézzük meg ezeket az ismerős helyszíneket a mindennapi rutin nélkül: Részletek kinagyítódnak, távolságok megnyúlnak, vagy összezsugorodnak, az idő nem a maga katonai, központosítottan szabályozott tempójában halad – hőseink saját terét és idejét érzékeljük. Semmi felett nem siklunk el, semmi nem magától értetődő. Olyan, mintha egy tűpontos, hiperrealista lázálomban látnánk. Minden pillanatban érezzük, hogy a túlélés ezen a terepen nehéz, a figyelmetlenség azonnali büntetést vagy megszégyenítést von maga után.

 

Az álom pedig? Az álmok világa könnyed, természetes és szabadon áramló érzelmekkel teli. Kevés elemből építkezik, de mindegyik jelentéssel telt, szükséges és épp elégséges. Fák, patak, hó szél. Egyszerre szelíd és szenvedélytől lüktető. Olyan hely, ahol magunkra ismerhetünk."

 

- Régóta nem készítettem saját filmet. Jó érzés ugyanakkor, hogy a régi munkáim, ha ma véletle­nül tízen-, vagy huszonéves közönség elé kerülnek, meglepően lelkes fogadtatásban részesülnek. Pedig, a film, mint gyorsan öregedő műfaj furcsán változhat az időben. Mielőtt ebbe a rövid össze­foglalóba belekezdtem, végiggondoltam, hogy vajon mi lehet az oka, hogy ezek a munkák, nagy szerencsémre, aránylag jól bírják az idő próbáját. Tulajdonképpen két olyan paramétert tudtam felfe­dezni, ami mindegyikre jellemző. Az egyik, hogy minden nehézség és buktató ellenére kompromisszum mentesen, az eredetileg elképzelt minőségben tudtak elkészülni. Ez az én esetemben mindig egyfajta rugalmas állhatatosság volt: a lényeget sokféle formában, sokféle megoldással meg lehet védeni. A másik, hogy egyik munka sem kötődött szorosan sem film­nyelvében, stílusában, sem témaválasztásában az adott pillanat irányzataihoz. Jobban belegondolva, ösztönösen e film elkészítésénél is erre törekedtem - mondja Enyedi Ildikó a film kapcsán.

 

Hat nyilvános vetítés 

A versenyfilmek közül másodikként pénteken 16 órakor lesz a Testről és lélekről díszbemutatója. A filmnek további öt nyilvános vetítése lesz. Az idei Berlinálén 18 film versenyez majd az Arany Medvéért. Az idei zsűri elnöke Paul Verhoeven holland rendező és forgatókönyvíró lesz. Magyar alkotás utoljára 2012-ben szerepelt a Berlinale versenyébe, akkor Fliegauf Bence – szintén az Inforg-M&M Film gyártásában készült – Csak a szél című filmje többek között a zsűri nagydíját, az Ezüst Medvét nyerte el.

 

A Testről és lélekről világforgalmazója a német-francia Films Boutique, amely számos díjnyertes film mellett Tarr Béla utolsó alkotását (A torinói ló) is nagy sikerrel értékesítette a nemzetközi piacon, több mint 40 országba adták el.