Christopher Lambert megnyílik: ilyen volt az élet Sophie Marceu-val
Volt már Tarzan, Hegylakó, maffiafőnök, akcióhős, zsaru. Dolgozott már sztárrendezőkkel nívós filmekben és névtelen senkikkel mozikacatokban. Ki hinné, hogy Diane Lane és Sophie Marceu alkoholizmusból kigyógyult ex-férje idén lesz 60 éves?!
Fénykorában olyan rendezők adták kézről-kézre, mint Michael Cimino (A szicíliai), Agnieszka Holland (Megölni egy papot), Hugh Hudson (Greystoke - Tarzan, a majmok ura), vagy Gabriele Salvatores (Nirvana). De ismerhetjük őt olyan filmekből is, mint a Mortal Kombat, a Gyilkosság lólépésben, vagy a Haláli fegyver. A 2000-es években inkább olyan filmőrült rendezők szedték elő a feledés homályából emlékezetesebb mellékszerepekre, akiknek ő egy régi, megkopott, de értékes ikon (Coen-fivérek: Ave, Cézár!; Richard Kelly: A Káosz birodalma).
-A Hegylakóban remek kettőst alakítottak Sean Conneryvel. Aki bő másfél évtizede már nem filmezik. Kapcsolatban áll még vele?
-Sean élvezi az életét, és visszavonult a Bahamákra. Sok pénze van, úgyhogy nem hiszem, hogy kísértést érezne a visszatérésre. Egyszer ott vacsoráztam barátaimmal egy hajón, és ahogy kinéztem a hajóablakon, Sean arcát pillantottam meg. Ott állt a maga teljes valóságában. Nem sokkal később el is mentünk együtt vacsorázni. Teljesen egyetértek vele: ha az emberben nem munkál az éhség, hogy felkeljen reggel és nekikezdjen a munkájának, akkor le kell állnia. Ő már annak a gyümölcseit élvezi, amit elért az életben. Vannak emberek, akik nagyon jól megérzik, mikor kell leállniuk.
-Önt mi motiválja, amikor elkezdi egy napját?
-Pont az, hogy éhes vagyok az életre. Sokat kell még elérnem. Rengeteg még a tennivalóm. Mindig fókuszáltnak kell lenni. Egyszerre egy dologra. Van egy lányom, van egy párkapcsolatom és van egy karrierem. Talán túl sok is ez egyszerre.
-Voltak periódusai a pályájának, amikor kissé el-eltűnt a figyelem középpontjából...
-Az emberek a szakmában meg akartak győződni róla, hogy képes vagyok-e elnavigálni magam különböző típusú filmek között. Szükségem van rá, hogy felszínesebb szerepekről áttérjek az érzelmileg jobban igénybe vevő alakításokra. Nem akarok egy nap arra ébredni, hogy rájövök, milyen jó, hogy a filmbizniszben dolgozom, mégis mennyire unatkozom! Többre van szükségem, mint az akciófilmekre és thrillerekre. Nagyobb kihívást jelentő, erőt próbáló feladatokat szeretnék. Az amerikai filmgyártó gépezet helyett inkább az intimebb európai filmekben lubickolok.
-Egy pár voltak Sophie Marceau-val, amikor úgy döntöttek, hogy együtt szerepelnek egy francia filmben (Cartagena, 2009). Nem félt, hogy ezt talán megsínyli a kapcsolatuk?
-Nagyon óvatosak voltunk. Ugyanis eredetileg egyáltalán nem állt szándékunkban együtt forgatni. A dolog érdekessége, hogy a rendező 11 évvel a forgatás előtt kezdte írni a forgatókönyvet, és már akkor kettőnket szemelt ki a főszerepekre! Nagyon zavarban volt, amikor felkért minket a filmre, mert akkor már egy pár voltunk. Sophie-nak eleinte nem tetszett az ötlet, hogy együtt dolgozzunk. Nekem se nagyon. Elsőként ő olvasta el a forgatókönyvet. Megkönnyezte. Azt mondta, ez az egyik legszebb könyv, amit valaha olvasott. Utána én is elolvastam. Elképesztő írás volt. A történet kvalitásai miatt vállaltuk el mindketten. Biztos vagyok benne, ha nekem nem tetszik a sztori, akkor Sophie elkészíti a filmet valaki mással.
-Voltak hátrányai annak, hogy a kamera előtt és a kamera mögött is egy párt alkotnak?
-Őszintén szólva, nem. Ugyanolyan ez, mintha olyasvalakivel dolgoznál, akit nem ismersz. Amikor a kamera előtt vagyok, nem Christopher vagyok, hanem a karakter, akit játszom. Szét kellett választani a személyiségünk privát és szakmai oldalát, különben őrületes kavarodás lett volna belőle.
-A szereppel való azonosuláson túl milyen praktikákkal tudták ezt elérni?
-Amikor hazamentünk többé egy szót sem ejtettünk a napközbeni eseményekről, a forgatás apró-cseprő ügyeiről. Amikor olyan partnerrel dolgozik az ember egy filmben, akivel még nem találkozott korábban, akkor elég jól megismeri a munka folyamán, de ez nem jelenti azt, hogy a nap végeztével együtt is lógunk vagy hazavisszük őt és ott is a filmről beszélünk. Hát akkor miért tennénk ezt azzal a filmbéli partnerrel, aki történetesen a társunk? A kettőt szét kell választani. Csak így lehet megőrizni egy párkapcsolatot. (Marceau és Lambert 2007-ben ismerkedtek össze, 2009-ben forgatták a szóban forgó filmet, 2012-ben megházasodtak, 2014-ben elváltak - A szerk.)
-Mi érdekli a filmezésen és a színészkedésen kívül?
-Muszáj, hogy az embernek legyenek hobbijai, mert ha két filmben is szerepelek évente, akkor is marad szabadidőm, nagyjából hat hónap. Abban pedig nem fogok magam elé bámulni tétlenül. Szeretek vállalkozni, az éttermeimmel foglalkozni. Ez mindig segített abban, hogy időnként ki tudjak lépni a filmiparból, ahol mindig önmagamra kell fókuszálnom. Így legalább másfajta kommunikációm lehet a lehető legkülönfélébb emberekkel.
-A 80-as években egy ideig nagyon menő sztár volt, ifjú reménység, aztán ez a lendület hirtelen abbamaradt. Sajnálja?
-Nem. A múlt elmúlt. Engem mindig a jelen érdekelt. És a jövő. Már gyerekként is olyan voltam, hogy mindig előre néztem.
Annak idején őrületesen nagy munkatempóval kellett dolgoznom. Évente négy filmben is játszottam. A Tarzanban, a Hegylakóban és a többiben. Semmi nem maradt abba, egyszerűen arról van szó, hogy kevesebb körülöttem a publicitás, a média figyelme. A magazincímlapoknak semmi köze hozzám. Ezek nem rajtam múlnak, hanem a szerkesztőkön. Nem akartam én ilyesfajta nyilvánosságot, de ezt kaptam. Egy idő után elegem lett abból, hogy folyton mások szeme előtt vagyok. Lehetetlen volt úgy megmozdulnom, hogy ne figyeljen mindenki.
Ezért költöztem át Amerikába, ahol lehetőségem nyílt rá, hogy csendesebb életet éljek. Régen többet nyüzsögtem az éjszakai életben, ma már otthon maradok. Eléggé elszigetelt életet élek. A magánéletemben nagyon diszkrét vagyok, sosem kerestem a publicitást. Sosem vonzott a rivaldafény. Mindig szerettem inkább otthon lenni. De aki színésznek áll, annak el kell fogadnia, hogy a közszereplővé válik.
-Érzékenyen érintette, hogy amerikai nagy dobása, A szicíliai megbukott?
-A film állítólagos "bukásának" említésekor mindig kedvem lenne felnevetni. A filmre kétmillióan váltottak jegyet Franciaországban. Nem bánnám, ha minden nap részem lenne egy ilyen "bukásban". De valahogy a szakmabeliek fejébe úgy ivódott be ez a film, mint bukás. Azt hiszem az volt a probléma, hogy az általam játszott figura sokkolta a közönséget. Túl erőszakos és kegyetlen volt. Márpedig a nézők sokkal inkább hősnek láttak engem, mint ilyen hideg és számító alaknak. Egyszer odajött hozzám valaki és azt mondta: "Nincs joga ahhoz, hogy ilyen filmet csináljon!"