Sorozat a számítógépek hőskoráról
A Halt and Catch Fire - CTRL nélkül című tévésorozat a személyi számítógépek hőskorába repített vissza. A széria Emmy-és Oscar-díjas producerével, Mark Johnsonnal a cannes-i MIPTV-n beszélgettünk.
-A sorozat főszereplői mennyire alteregói valódi moguloknak, Bill Gatesnek, Steve Jobs-nak vagy bárki másnak?
-Nem hiszem, hogy ilyen szemmel kellene nézni ezt a történetet. Egyetlen valódi figurát sem használtunk mintaként. Az emberek leginkább Michael Dellt emlegetik a sorozat láttán, hiszen Texasból származik, a mi szériánk helyszínéről, ahol a szereplők lekoppintják az IBM-gépet, kijátszva a hatályos törvényi előírásokat.
Mark Johnson nevéhez olyan filmremekek fűződnek, mint az Esőember, a Narnia-franchise, a Temetetlen múlt, a Galaktitkos küldetés, a Donnie Brasco, a Bugsy, a Jó reggelt, Vietnam, a Kafka, vagy éppen a Breaking Bad - Totál szívás tévészéria.
-Akkor értelmezhetők a szereplők úgy, hogy több valós figurából gyúrták őket össze?
-Abszolút. Remélhetőleg azt a kvalitást képviselik, amihez mi az Egyesült Államokban nagyon értünk: az amerikai ember nagyon jó salesman. El tudja adni a dolgokat. Amikor az emberek az Apple produktumairól beszélnek, gyakran több szó esik a dizájnról, a marketingről, mint magáról a termékről.
-A cselekmény a 80-as években játszódik. Kiknek szól a széria: azoknak, akik már aktívak voltak valamilyen iparágban és nosztalgiázni van kedvük, vagy a mai huszonéveseknek, akik mit sem tudnak arról az éráról?
-Remélem, hogy mindkét korosztálynak. sorozat kitalálói, Chris Cantwell és Chris Rogers huszonegy és harmincegy évesek. És ahogy a szereplők próbálják megkonstruálni a számítógépüket, a helyzet humora is kiviláglik majd. Hiszen a hardver olyan tulajdonságaival és azok megalkotásával küzdenek, ami nekünk teljesen magától értetődő, sőt őskori cuccnak érződik.
-Vagyis még pelenkában voltak abban az évtizedben.
-Úgy van! Egyes nézők vagy úgy kiáltanak fel majd, hogy „ja, erre emlékszem!” vagy hogy „szóval így történt!” Nagyon ügyeltünk rá, hogy a komputer-szakzsargon érthető legyen a laikusok számára. Mert ha a néző nem érti legalább nagy vonalakban, hogy milyen koncepció szerint munkálkodnak a számítógép megtervezésén a szereplők, akkor elveszítjük a figyelmüket. A történet drámai vetülete mindenkihez kell, hogy szóljon. Nem szeretném, ha a sorozatunkról történelmi showként beszélnének.
-A 80-as évek azért is fontos az ön karrierjében, mert Barry Levinsonnal dolgozta végig. Ott volt az összes híres filmje készítésénél. Mit tanult tőle?
-Azt, hogy a karakter mindenek felett való. Ha megnézed a legjobb filmjeit, gyakorlatilag semmi sem történik bennük. Még az Esőemberben is mindössze egy utazást látunk, sehol egy autós üldözés. A stúdióknak mindig a cselekmény számít. „És mi történik azután? És azután?”
Barry-vel az Étkezde (1982) volt az első közös filmünk, ami mára klasszikussá vált. Amikor a stúdió vezetője megnézte, egyáltalán nem tetszett neki. „Sokat kell még tanulnod”, mondta Barry-nek. „Ó, minden bizonnyal. De mire érti ezt?” „Vágd ki azt a jelenetet, amelyben a marhasültes szendvicsről beszélnek. Nincs arra semmi szükség.” Mire Barry: „De hát ez a film lényege. Hogy miként viszonyulnak egymáshoz a szereplők”. Még csak az sem fontos, hogy melyikük szimpatikus és melyikük nem. Mindig akadnak unszimpatikus figurák itt-ott. Azt tanultam tőle, hogy ha a karakter működik, akkor mindent végignézünk vele. A Dühöngő bika (1980) főszereplője is antipatikus. Mégsem tudod abbahagyni a filmet. Az én munkáim is a karakterekről szólnak. Nem akartam specializálódni, mint Jerry Bruckheimer és mások az akciófilmekre. De a mai filmekben nem nagyon akarnak foglalkozni a karakterfejlesztéssel. A televízió sokkal inkább hajlandó erre.
-Producerként mennyire más a tévé számára dolgozni a mozifilmgyártáshoz képest?
-Nekem azt tetszik a legjobban ebben a műfajban, hogy a javaslataim néhány héten belül realizálódnak és megjelennek a tévéképernyőn. Ha azt mondom, „miért nem fejtjük ki jobban az anyós karakterét”, és ez mondjuk nem jön be, néhány héttel később máris módosíthatunk és más irányba vihetjük a sorozat fókuszát. A tévészériákat ugyanis menet közben írják az alkotók.
-A sztárok és sztárrendezők mennyire engedik, hogy kreatív értelemben beleszóljon a munkájukba, akár filmen, akár tévésorozatban?
-Clint Eastwoodnak én gyártottam A tökéletes világot. Clinttel hosszú ideje ismerjük egymást és tisztel engem, mert még látott keményen melózni, amit kevés producerről lehet elmondani - rendezőasszisztenskedtem egy filmben, amiben ő játszotta a főszerepét (Menekülés Alcaztrazból, 1979) De az embernek be kell látni, hogy a film Clint alkotása lesz. Meghallgatja ugyan a tanácsaidat, de végső soron azt tesz, amit jónak lát.
A Temetetlen múlt (2000) ugyanez az eset. Pedig annak én írattam a forgatókönyvét, mielőtt Robert Zemeckis-nek megtetszett az anyag. Ott is átengedtem neki és a két producertársának az irányítást. Örültem annak, amit kihoztak a filmből. Te egyébként Magyarországról jöttél?
-Igen.
-Tizenkét éve vagyok elnöke az Amerikai Filmakadémián az idegen nyelvű filmeket válogató bizottságának. Minden évben meg kell néznem a különböző országok által benevezett alkotásokat. Próbáltam lobbizni A torinói lóért, amikor jelölve volt. A nagy füzet is nagyon tetszett. Dacára annak, hogy angolul ugyanaz az címe, mint A szerelmünk lapjai (The Notebook, 2004) című filmnek, amit én produkáltam Ryan Goslinggal a főszerepben.
Jártam Magyarországon is. Andy Vajna kapacitált, hogy menjek el megnézni Korda Stúdiót. Egy vígjátékra készültem akkoriban, amit teljes egészében műteremben kellett forgatni. A tél legzordabb szakaszában érkeztünk. A rendező eleve bizonytalan volt önmagában. Nem ismerte Magyarországot. Hideg volt, már délután 3.30-ra besötétedett, a stúdió messze volt a fővárostól, mi meg gubbasztottunk a nagykabátjainkban. Úgyhogy végül azt kellett mondanom, sajnos nem tudok ilyen körülmények között vígjátékot forgatni. Máshova mentünk forgatni. Aztán még egyszer visszalátogattam a stúdióba, amikor Guillermo del Toro barátom forgatta ott a Hellboy 2-t. Ő bezzeg imádott ott dolgozni!