Csecsemőkön is látni, milyen lesz a felnőtt személyiségük
Mielőtt megtanulnánk beszélni, már kifejezését adjuk személyiségünknek. Hasonlóságok figyelhetők meg a néhány hónapos csecsemők és a felnőttkori személyiségük között. A viselkedésbeli zavarok gyökere is a gyerekkorban van.
A személyiségünket sok tényező befolyásolja. A génjeink, a barátaink, családtagjainktól és mentorainktól ellesett minták, az iskolák, ahova jártunk, és még sok más dolog.
A BBC cikke szerint a pszichológia tudománya egyre inkább azt látszik igazolni, hogy szoros a kapcsolat a csecsemőkori viselkedésbeli tendenciáink és a felnőttkori személyiségünk között. (De már maga a megfogalmazás is azt sugallja, hogy a csecsemőnek még formálódik a személyisége, a felnőtté viszont már kialakult, beállt, megcsontosodott valami, holott ez nem teljesen igaz. A felnőtt személyiség is flexibilis, változik, érik az évtizedek során.)
A pszichológusok a csecsemők személyiségére a temperamentum szót használják az angolszász szakirodalomban, ami leginkább vérmérsékletként, kedélyként, alkatként magyarítható.
Nem könnyű olyan vizsgálatokat találni a szakirodalomban, amelyek néhány hónapos korban, majd 20-30 vagy 40 évvel később vizsgálták az alanyokat. Más kutatások szerint a szóhasználatunk is a személyiségünkről árulkodik.
Kevés a bizonyíték, de az egybehanzó
New Yorkban az '50-es években végezték azt az első nagy hosszútávú vizsgálatot, melyben 133 csecsemő viselkedését vetették össze későbbi magatartásukkal, amikor már 30 évesek voltak. A két pszichológus által végzett kutatásban nemcsak a két szakember megfigyeléseit összegezték, hanem a szülők benyomásait, véleményeit is.
Az elemzés 9 tényezőt vizsgált a csecsemők alkatában, mint például az aktivitás szintje, a hangulat, vagy a könnyű figyelemelterelés (distractibility). Mivel akkor még nem volt olyan nagy divatja a politikailag korrekt megfogalmazásmódnak, három kategóriába sorolták a csecsemőket, melyeket így neveztek: "könnyű gyerekek", "nehéz gyerekek", és "nehezen beinduló gyerekek".
Amikor évtizedekkel később, a felnőttkor elején vizsgálták a személyiségüket, a könnyű és nehéz gyerekek felnőttként is ugyanabban a kategóriában maradtak.
Egyszerűbb besorolás
Ma azonban már 9 kategória helyett 3 nagyobb mezsgyéjű kategóriában pontozzák, értékelik a gyerekeket a pszichológusok. Ez az önkontroll (ellen tud-e állni az örömérzésnek), a negatív befolyásolhatóság (pl. félelem, frusztráció), és a extrovertáltság, amit más néven felkelésnek, lázadásnak is neveznek (surgency). Ez nemcsak azt jelenti, hogy mennyire bajkeverő a kicsike, hanem hogy mennyire aktív és mennyire interaktív másokkal.
Egy orosz kutatásban 45 szülőt kértek arra, hogy kisgyerekük viselkedését értékeljék (átlagosan 7 hónaposak voltak a csemeték), majd 8 évesen is. Mint kiderült, azok a kölykök, akik extrovertáltak voltak, később kevésbé voltak neurotikusak, vagyis nem voltak labilis érzelemvilágúak.
A mosoly nem garancia
De nem minden alakult a várakozásoknak megfelelően. A mosolygós és aktívabb csecsemők például nem lettek nagyobb arányban extrovertáltak 8 évesen, mint azok, akik kevésbé voltak mosolygósak és aktívak csecsemőként. Ez azt jelenti, hogy a személyiségünk változik.
Egy Csehországban végzett kutatás 12-30 hónapos és 40 éves korban próbálta tetten érni az összefüggéseket a koragyerekkori és felnőttkori viselkedés között. Ebben a tanulmányban a csecsemőkori gátlások hiányát (disinhibition) figyelték, ami hasonló dolog, mint az extrovertáltság és a lázadozás. Az eredmény nem lett túlságosan meglepő: azok a csecsemők, akik aktívabbak voltak és asszertív viselkedést mutattak, magas pontszámot kaptak felnőttként is az extrovertáltság terén és abban, hogy képesek-e hinni a saját nézeteikben.
Angliában 1975-ben 3 éveseket vizsgáltak, akiknek a személyiségét 26 évesen újra megnézték. A magabiztos gyerekek felnőttként extravertált karakterek lettek, míg a gátlásosabb gyerekek kevésbé extravertált viselkedéssel vettek részt a felnőttéletben.
Mi mindezekből a tanulság? Ugyan a személyiségünk folyton változik, de a felnőttkori karakterünk gyökerei a gyerekkorban vannak, sőt a csecsemőkorra nyúlnak vissza. Vagyis a felnőttkori pszichológiai problémáinkra is nagy eséllyel a gyerekkorban kell keresni az okokat. Ha már a kicsiknél felismerjük, hogy valami nincs rendben és óvatosan beavatkozunk személyiségünk alakításába, talán egészségesebb felnőttekké válhatnak.