2017. november 20. hétfő
Jolán napja

Tippek a nyárvégi gyümölcsaszaláshoz

Bár lassan végéhez közeledik az idei nyár, a szezon kedvenc ízeitől még sokáig nem kell búcsút venni. A megfelelő módszerrel és készülékkel tartósítószerek és hozzáadott cukor nélkül aszalhatók és így tartósíthatók a jellegzetes ízű nyári gyümölcsök.

10005.jpgAszaláshoz olyan érett és egészséges gyümölcsöket célszerű választani, melyek nem penészesek, illetve nincs rajtuk sérülés. Fontos szempont továbbá, hogy ne legyenek rajtuk kártevők által okozott rongálódások. Szinte valamennyi gyümölcsöt, így az almát, körtét, szilvát, kajszibarackot, szőlőt, ribiszkét és bodzabogyót is lehet aszalni. A folyamat megkezdése előtt mindenképpen érdemes a kiszemelt gyümölcsöket megmosni és lecsöpögtetni.

 

Fontos a gyümölcshéj

„Emellett fontos figyelembe venni, hogy nem mindegyiket szabad meghámozni. Az alma, a körte, a kajszibarack héját ugyan el lehet távolítani, azonban a szilváét semmiképp se vágjuk le, mert akkor elfolyik a cukros leve, ezáltal ízetlenné és rágóssá válhat” – figyelmeztetett a Sencor termékmenedzsere.  A cseresznyét és a meggyet aszalás előtt célszerű leforrázni, így elkerülhető, hogy megrepedjen a felszínük.

 

Az aszalás előnyei  

Az aszalás számtalan előnnyel jár. A szárított alma például a benne lévő pektinnek köszönhetően tisztítja a májat és a bélrendszert, emellett emeli a vércukorszintet és regeneráló hatással van a bőrre. Az aszalt barack lassíthatja az öregedés folyamatát a benne lévő béta-karotin miatt, emellett mérsékelheti a magas vérnyomást. A szárított szilva pedig serkentő hatással van az agyműködésre, emellett a szilva az egyik legjobb emésztést segítő aszalvány, továbbá jó szívritmus szabályozó is, mivel rengeteg vasat tartalmaz.

 

Egy profi géppel energiahatékonyan és kényelmesen végezhető az aszalás. A beépített ventilátor biztosítja az aszalás egyenletességét. „A készülékben található sziták oly módon lettek kialakítva, hogy azok meggátolják a penészedést, emellett optimalizálja a levegő áramlását. Az átlátszó fedélen és a szitákon keresztül pedig szemmel követhető a szárítás folyamata” – tette hozzá Lucza András.

 

Aszalógéppel azonban nem csak gyümölcsöket, hanem zöldségeket, gombát, fűszernövényeket, de még halat és húsokat is száríthatunk. Az optimális eredmény érdekében azonban mindig célszerű elolvasni a készülékhez mellékelt használati utasítást.