A szabadkereskedelem miatt is népbetegség az elhízás
Tudósok eddig az étrendük összetételét vizsgálták, esetleg a jövedelmünk kapcsolatát az egészségtelen táplálkozással, de most egy új tényezőre is rábukkantak. Összefüggést mutattak ki a vámokat lefaragó szabadkereskedelmi megállapodások és az elhízás népbetegséggé válása között.
Az összefüggés első ránézésre talán meglepő, ugyanakkor valóban logikus: azokban a régiókban, ahova szabadokon áramlanak élelmiszeripari multik finomított termékei és cukrozott italai -mert nem sújtja a behozatalukat védővám-, ott szükségszerűen többen fognak túlsúlyt felszedni.
Az elhízás az úgynevezett nem kommunikálható betegségek (NCD) közé tartozik. Ebben a kategóriában szerepel a rák, az érrendszeri és légzőszervi megbetegedések, vagy a cukorbetegség. Ezek világszerte összesen 40 millió ember halálát okozzák évente. Ami még súlyosabb tény: ezek a betegségek felelősek a halálesetek 70 %-áért. Több életet követelnek, mint a fertőző betegségek (pl. malária, HIV-vírus) együttesen.
Vagyis a jólléti társadalom betegségei ezek. Mert életünk alapvető jellemzője a túlfogyasztás, az egészségtelen táplálkozás és a destruktív életviteli szokások (pl. dohányzás, alkoholfogyasztás).
Cigi, pia, hambi, mint státuszszimbólum
A The Conversation cikke szerint az egyetemek világából már jelentős mennyiségű kutatási eredményt és tudományos adatot bocsátottak ki ahhoz, hogy a túlsúlyosság egyik okának új tényezőt vegyenek fel. Úgy tűnik, a bilaterális és unilateriális -két ország vagy több állam közötti- szabadkereskedelmi és befektetési megállapodások életbe lépése után növekedik a kórosan elhízott polgárok száma az érintett országokban.
A University of Ottawa vizsgálata szerint Vietnamban például drasztikusan megnőtt a cukrozott üdítőitalok fogyasztása miután az ország piaca megnyílt a külföldi áruk és befektetések előtt. Az amerikai székhelyű üdítőitalgyártó cégek piaci részesedése világszerte nőtt, pedig az ENSZ Világegészségügyi Szervezte, a WHO már többször is hangsúlyozta, hogy a magas cukortartalmú italok hozzájárulnak ahhoz, hogy a kóros túlsúlyosság a fejlett világ számos országában már-már népbetegség.
Arra is vannak már statisztikák, hogy az egészségtelen italok és ételek fogyasztása növekszik a szabadkereskedelmi megállapodások életbe lépése után - leginkább akkor, ha az egyezmény másik tagja az USA, hiszen az élelmiszeripari multik ott működnek. Az érrendszeri betegségekben szenvedő emberek számának növekedése és a kereskedelmi megállapodások között is szignifikáns kapcsolatot mutattak ki.
A kereskedelmi határok elbontásával a cigarettavásárlás is nő, mert a külföldi dohányipari termékek megérkezése a piacra árversenyt gerjeszt. A cigik egyre olcsóbban megvásárolhatók. Ezekben az egészségtelen fogyasztási szokásokban van egyfajta kulturális imperializmus is. Aki megengedheti magának a neves gyorsétterem ételeit, aki kólát ihat, vagy neves cigarettamárkát szívhat, az úgy érezheti a harmadik világban, hogy végre "megérkezett". Ő is része a világ középosztályának. Ezek a termékek státuszszimbólumok is. Az más kérdés, hogy aláássa velük az egészségét.
Sarokba szorított kormányok
Egyes megállapodásokba olyan fékeket építettek, melyek korlátozzák a kormányok cselekvőképességét és hatókörét, hogy tegyenek a fogyasztók egészségének védelmében - mert azzal a piaci szereplőknek, a cégeknek ártanának.
Az egyezmények megnehezítik a kormányoknak, hogy limitálhassák vagy betilthassák bizonyos termékek forgalmazását. Ez pontosan a fogyasztóvédelmi szempontok érvényesítésének az ellentéte, amikor is rögtön kivonnak egy kifogásolt terméket a piacról, ha felmerül a gyanú, akár egy-egy nem nagy fókuszcsoportú kutatásból, hogy egy termék ártalmas az emberi egészségre, és addig nem lehet azt értékesíteni, míg a szélesebb körű, reprezentatívabb kutatások meg nem győződnek róla, hogy ez így van.
A szabadkereskedelmi megállapodások szinte lehetetlenné teszik az ilyen jellegű instant moratóriumokat. Itt csak akkor lehet betiltani bármit, ha megalapozott, reprezentatív kutatásokat tud fel mutatni egy-egy kormány bizonyítékként valamely termék ártalmas voltára vonatkozóan. Az viszont gyakran legalább egy-két évnyi munka. Vannak olyan egyezmények, melyek megengedik, hogy a termékbetiltást vagy bármilyen más korlátozást elszenvedő vállalat beperelhesse az intézkedést meghozó kormányt.
Pontosan ezt tette a Philip Morris Ausztrália kormányával, amikor az bevezette az egységes cigarettadobozcsomagolást. (Céges logo nem tüntethető fel, a gyártó csak a nevét tüntetheti fel előre megszabott betűmérettel, az egészségre leselkedő károkat is jelezniük kell stb.) Ha a cégnek ad igazat a bíróság, a kormány kártérítést is köteles fizetni.
Több dohányexportban nagy ország a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) égisze alatt tett panaszt más kormányok ellen. Egyes kormányok azért álltak el a dohányipar erősebb törvényi szabályozásától, hogy kivédjék a hasonló viták lehetőségét.