2018. június 25. hétfő
Vilmos és Maxim napja

Leslie Caron: "Warren Beatty heves vérmérsékletű szerető volt"

A tehetős francia parfümgyáros balerina lánya mozgalmas életutat tudhat maga mögött, három házassággal és több mint 70 filmszereppel. Gene Kelly csinált belőle táncos lábú világszenzációt, az MGM stúdió meg profi filmsztárt. Mégis hátat fordított Hollywoodnak, Londonban ment művészfilmezni. 

Sir Peter Hall exfelesége, Warren Beatty egykori párja 86 évesen most a Durellék című tévésorozatban látható. Persze a visszatérésre fia vett rá, aki a széria producere.

-Hogyan fedezték fel 19 évesen?

10937.jpg-Gene Kelly látott színpadon, aztán eljött Párizsba, hogy csináljon teszteket velem az Egy amerikai Párizsban (1951) című következő produkciójához. Úgy látszik jól sikerült a próbafelvétel.

-Milyen ember volt Kelly?

-Amikor nem volt hangulatban, akkor nehéz tudott lenni. Energikus személyiség volt. Szombatonként nyitott ház volt nála, mindenki meglátogathatta.

-Ki volt a kedvenc táncosa: Fred Astaire vagy Gene Kelly?

-Nem szabadna ilyet kérdeznie tőlem. (nevet) Mindkettőjükkel dolgoztam, Freddel a Hosszúláb papában (1955). Mindkettőjüket imádtam. De különbözőek voltak.

-Hogyan írná le a különbséget?

-Mindenki láthatja: Gene sokkal atletikusabb, Fred pedig báltermi táncos típus nagy eleganciával.

-Tanult tőlük színésznőként?

-Bárcsak tanítottak volna. Nagyon szégyenlős voltam. Már azt is roppant nehéznek találtam, hogy kinyissam a szám és prózai színészként álljak helyt az Egy amerikai Párizsban című filmben. Gene próbált megtanítani énekelni, de túl nagy volt a lámpalázam ahhoz, hogy erre kamerák előtt képes legyek. A Gigiben más énekelte a dalokat, én meg tátogtam rá, holott színpadon már énekeltem. A '90-es években közzétették a felvételt, ahogy énekelek. Ami eléggé felidegesített.

-Miért?

-Két okból. Mert amikor kijött a film, és a dalaimat szinkronizálták, meg voltam győződve róla, hogy ez azért történt, mert nem jó az énekhangom. Pályám hátralévő részében tehát azt gondoltam, hogy képtelen vagyok elfogadható színvonalon énekelni. Másrészt évtizedeken át nem én kaptam a dalok után a jogdíjakat, mint énekes.

-Milyen benyomása maradt az Egy amerikai Párizsban rendezőjéről, Vincente Minnelliről?

-Remek volt. Festőként kezdte, díszleteket tervezett. A díszlet színei és térbeli perspektívái, meg a kameramozgások érdekelték. A dráma nagy részét a világítással fejezte ki. Nagyon odafigyelt ezekre a dolgokra. Ami a rendezői stílusát illeti, soha nem fejezett be egy mondatot. Általában odaszólt: "Kedvesem, tudod... hm... csináljuk újra!"

-Mennyi időbe telt a legendás, 18 perces táncjelenet forgatása?

-A balett? Körülbelül három-négy hétig forgattuk. Mert díszleteket is kellett váltani.

-Ön és Gene Kelly élvezték a feladatot?

-Kemény munka volt. Kikészítette a lábaimat, hogy a spicc-cipőben betontalajon kellett táncolnom. Nehéz dolog. Nagyon kényelmetlen volt az egész. Bele is betegedtem. Nem is tudom hogyan éltem túl a forgatást.

-Amikor sugározza a tévé, belenéz?

-Azt hiszem, igen. Egy kicsit.

-És élvezi?

-Nem. Még dilettáns voltam akkoriban, fogalmam sem volt róla, hogyan kell játszani. Sosem beszéltem korábban filmen, a színházhoz voltam szokva és a közönség jelenlétéhez, ráadásul még a cementpadló is nehezítette a táncolást, ami önmagában is nehéz.

-Amikor része volt az MGM-stúdiógépezetnek, minden színésznőnek, női sztárnak szigorú szabályok szerint kellett élnie, viselkednie és dolgoznia?

-Ó, nagyon! Mindenben kontrolláltak minket. Amikor interjúkat adtunk, mindig ott ült valaki az MGM-től, hogy kontrollálja, milyen kérdéseket tehetnek fel nekünk és miket válaszolhatunk.

-Azért nem maradtak fenn érdekfeszítő interjúk abból az időszakból.

-Biztos.

-Mennyire volt nagy a verseny annak idején? Volt olyan szerep, amit eredetileg Audrey Hepburnnek ajánlottak, aztán Ön kapta. Gyakori volt az ilyesmi?

-Mindig ez történt! (nevet) Megszokottá vált ez a dolog Audrey és köztem. Vagy az történt, hogy engem akartak, de végül Audrey-t kapták a producerek, vagy őt akarták, és aztán velem kellett beérniük. A Gigi volt az a film, aminél a producerek azt mondták: "Nem, ez Leslienek való." Persze ott is megfordult a fejükben Audrey, de kijelentették, hogy engem akarnak. Egyébként nagyra tartottam őt.

-Beszéltek is erről egymás közt?

-Nem. (nevet) Beszélhettünk volna, de nem tettük.

-Cary Granttel együtt játszott a pályája végén. Ő akkor már hatvan éves volt, borostásan lépett a kamera elé az erdőben játszódó történetben (Lúdatyó, 1960), szakítva matiné idol imázsával.

-Megjegyzem, jól, tehetségesen, hihetően játszotta adta ezt a figurát is. Szeretette volna folytatni a pályáját ebben az irányban, de a közönség már nem követte. Csalódott reakciókat kapott a film. Szerintem ezért adta fel a karrierjét.

-Grant mindig nagy nőcsábász volt, bele zúgtak egymásba a forgatáson?

-Akkoriban más férfi érdekelt. Éppen akkor mentem keresztül a Warren Beatty-korszakomon. Cary Grant pedig éppen Dyan Cannonnal volt együtt, úgyhogy nem találtunk egymásra. De nagyon sármos volt. Sármos, de időnként egy szempillantás alatt kikapcsolt és egészen apró dolgok is felidegesítették. Dolgok, amik nem sikerülnek egy forgatáson. Sok minden romolhat el. Ő volt a film producere, így érthető, ha zavarták ezek a malőrök. Perfekcionista volt.

Nagyon privát emberként emlékszem rá. A forgatás alatt nem nagyon érintkeztünk. Mindkettőnknek megvolt a bungalója, ahova visszavonultunk a jelenetek között. Én sosem mentem be az övéve, ő meg nem hívott be. Szerintem el volt fáradva. Mint említettem, volt barátom, Warren Beatty, aki nagyon heves vérmérsékletű volt. Cary-vel nagyon jó összhang volt a kamera előtt, amikor dolgoztunk. De amint a rendező azt mondta a jelenet végén, hogy "ennyi", én elég félénk voltam. Ehhez azt is hozzá kell számítani, hogy ő volt a producer. A főnök. Nem haverkodott ott senkivel. Mindenesetre én lettem az utolsó hölgy, akit Cary Grant elvett filmen és akit megcsókolt filmen. Azért ez édes.

-Semmilyen emberi oldalát nem látta hát?

-Vicces tudott lenni. Arra emlékszem, hogy ő a cirkusz világából jött, és készségesen mesélt mókás adomákat azokról az időkről, pályája elejéről, amikor például egy bőröndből nyakkendőt árusított a Broadway-n. Énekelt angol cockney nótákat is, meglehetősen nagy élvezettel.

-Úgy tudom, már a karrierje elején unta, hogy csak egy táncosnőnek nézik.

-Igen! Azt hiszem az első komoly szerepem a Lili (1953) volt, ami nem egy tipikus MGM-musicalvígjáték. Volt benne egy drámai él, ami nem jellemző az MGM-filmekre. Azt hiszem, már akkor érdekeltek a drámai anyagok, a drámai jelenetek, ezért aztán ilyen szerepekkel kezdtek keresni engem, amikor angol színésznő lettem. Anyám amerikai volt, nem angol. De egy ideig Angliában éltem.

-Melyik volt pályafutása legboldogabb periódusa?

-Azt hiszem az, amikor lejárt a szerződésem az MGM-stúdióval. Angliában telepedtem le, két gyerekem lett, filmeztem, végre normális emberként élhettem, egy nagyon érdekes férfival kötöttem házasságot. Peter Hall a The Royal Shakespeare Company-nál rendezett, néha én is szerepeltem a darabjaikban. Ez volt a '60-as évek.

-Amikor otthagyta Hollywoodot, mennyire volt sikeres a váltás?

-Amikor eldöntöttem, hogy férjhez megyek Peterhöz, Hollywoodban elkezdtek zsarolni az ügynökök, hogy tönkreteszem a karrierem, soha nem térhetek vissza, meg egyébként is minek állok össze valakivel, aki egy fillért sem keres? De nem érdekeltek az érveik.

Szerepet kaptam a Kiadó szoba (The L-Shaped Room, 1962) című filmben, amiben egy szállón különc figurákkal ismerkedek össze. Nagy siker lett a film, Oscarra jelölték. Aztán nagy meglepetésemre felhívott az ügynököm: "Cary Grant akar téged a következő filmjébe." Nem akartam elhinni. Micsoda váltás! A Kiadó szoba ugyanis egy elég sötét és morózus film. Nem értettem, hogyan tudott engem elképzelni a filmjébe.

-Sok neves férfisztárral forgatott pályája során. Ki volt az, akit egyáltalán ki nem kedvelt?

-Az egyikük állandóan részeg volt. Szörnyen viselkedett minden helyzetben. Az igazat megvallva annyira ki nem állhattam őt, hogy a nevére sem emlékszem. Izraelben készítettük a filmet. Hála istennek senki sem látta. (A Madron című 1970-es westernről van szó, címszereplője Richard Boone - A szerk.)