Egyre több a mentális betegség a fiatalok körében
Túl nagy a nyomás rajtuk. A mai társadalom a versenyképességet és a hatékonyságot díjazza mindenek felett. Mindenütt mérik, értékelik, pontozzák, összevetik és rangsorolják a polgárokat, már diákként is. Az állandó megfelelési kényszer kikészíti a fiatalok lelkét.
Amerikában, Angliában és Kanadában egyre nagyobb számban küszködnek a felsőoktatásban tanuló diákok mentális betegségekkel. Angliában rekordokat döntöget a mentális betegségekben szenvedők száma a felsőoktatásban.
Thomas Curran, a University of Bath professzora és Andrew Hill, a York St John University professzora cikket írt a problémáról. Ők is úgy tapasztalták, hogy hiába jönnek a diákok támogató családokból, hiába van kiterjedt baráti körük, hiába ambiciózusak, okosak és szorgalmasak, mégis úrrá lesz rajtuk depresszió. Másoknál anorexia jelentkezik, sőt vannak, akiknek már az öngyilkosság lehetőségén gondolkoznak. Némelyik betegség előfordulása már-már járványszerű méreteket ölt.
Ha a képességeikben, családi hátterükben és kapcsolati hálójukban nincs baj, akkor hát hol a probléma?
Versenyhelyzet egész nap
A mai fiatalok abban a generációba tartoznak, akik már a neoliberális gazdaságban nőttek fel, egy Reagan és Thatcher megálmodta világban, ahol a közérdek, a közjó, a közösségek életképessége háttérbe szorult az egyén versenyképessége és a cégek hatékonysága, mint fő értékelési szempont mögött. Az embernek magára kellett koncentrálnia, folyton növelnie saját értékét a munkaerőpiacon. Ez egy versenycentrikus és énközpontú filozófia.
Felborította a közösségi média használata a középiskolai életet
Depresszióssá teszi a tiniket, ha folyton a közösségi médián lógnak
Az internet elterjedésével a polgárok értékelése, rangsorolása, osztályozása, lájkolása, méricskélése, összehasonlítása össznépi sport lett. A közösségi médián és az iskolában egyaránt nyomás nehezedik a diákokra, hogy bizonyítsák értéküket, különlegességüket, nagyszerűségüket. Ma már egy fiatal munkavállaló hóna alatt ott van a tanárai, az osztálytárai és a munkaadói róla adott értékelése.
Folyton túl kell szárnyalniuk az osztálytársaikat, az iskolatársaikat, később pedig a kollégáikat. Aki valamilyen oknál fogva lemarad a rangsorban, kevésbé jól teljesít ilyen-olyan megmérettetésben, abba azt a hitet építi be a környezete, hogy valamilyen hibája vagy gyengesége folytán nem tudja a maximumot nyújtani.
A bajok itt kezdődnek
Kutatások kimutatták, hogy 1989 óta jelentősen megnőtt a fiatalokban a perfekcionizmus, vagyis a tökéletességre való hajlam. Ez a fajta maximalizmus nem más, mint irracionális vágy a hibátlanság állapotának elérésére a saját személyiségében és képességeiben. Ez a vágy persze erős önkritikával párosul. Az emberben rendkívül koncentrált ambíció munkál arra, hogy korrigálja saját hibáit.
Ez a tendencia vélhetően reakció arra a külső nyomásra, amit a fiatalok a társadalom, a munkáltatók, a pedagógusok (sőt a szülők) irányából éreznek. A hibátlanság érzetétől remélik, hogy az biztonságot ad nekik.
Kezeletlen depresszió miatt lesznek öngyilkosok a fiatalok
7 jel, hogy valaki depressziós
Olyan világban és társadalomban élünk, ahol a folytonos méricskélés rengeteget alkalmat nyújt arra, hogy erősödjön az emberben az önbizalomhiány. Ha a fiatalok nem tudnak megfelelni a feléjük támasztott mércéknek, annak örökös önostorozás az eredménye. Itt jelennek meg mentális betegségek. Például a depresszió.
A pszichológia szakirodalmából régebb óta ismeretes, hogy a perfekcionizmus összefüggésben van a depresszióval, az anorexia nervosával, az öngyilkosság fontolgatásával és a korai elhalálozással.
A mai fiatalok az első olyan nemzedék, amelyről azt állítják a közgazdászok, hogy egyértelműen nem lesznek anyagilag annyira eleresztve, mint a szüleik, a baby boomer-generáció (1946-1964 között születettek), vagy az X-generáció (1965-1979).
Mi lehet a megoldás? Elsősorban az, véli Curran és Hill, hogy már az iskolában ráneveljék a gyerekeket annak átérzésére, hogy mennyire fontos az empátia, az együttérzés - fontosabb, mint a versengés. Mert csak érzelmi intelligenciával és együttérzéssel élő emberek tudnak egy felelős és emberarcú társadalmat alkotni, ahol az egyén nem pusztán versenytárs, hanem akár sorstárs, honfitárs, és barát is.
(Psychological Bulletin, The Conversation)