2024. április 19. péntek
Emma napja

113 kilómétert gyalogoltak a szervátültetettek

Idén először teljesítették hazánk egyik legjelentősebb többnapos, szervezett gyalogtúráját a tüdő-, szív-, vese- és kombinált tüdő- és májátültetésen átesett fiatalok. A Fjällräven Vándortúra bizonyítja, hogy a szervtranszplantáltaknak sem kell lemondaniuk a mozgás öröméről és arról, hogy teljes életet éljenek.

Magyarországon 1962 óta több mint 10 000, csak 2017-ben és 2018-ban pedig 804 szervtranszplantációs műtétet hajtottak végre (http://www.ovsz.hu/oco/10000-szervatultetes-magyarorszagon). A szervátültetettek rehabilitációjában egyebek mellett a mindennapi mozgás is szerepet játszik, az öt éve minden nyáron megrendezett vándortúrán résztvevő csoport ezt is hangsúlyozni kívánta. A szervezők által biztosított szakembereknek, valamint a csoportot kísérő orvosnak köszönhetően a csapat az esetleges vészhelyzetekre felkészülve indult el a Bakonyon és a Balaton-felvidéken át vezető gyalogtúrán.

A csapat számára a legnagyobb kihívást az első és az utolsó nap jelentette. Az első napot az akklimatizálódás, az utolsót pedig a nagy szintkülönbség tette nehezebbé. Az előírások betartásával, mint például a kizárólag palackozott víz, illetve hőkezelt ételek fogyasztásával a csapat sikeresen, életre szóló élményekkel gazdagodva teljesítette az utat. „Izgatottan vágtunk neki ennek az ötnapos kalandnak, hiszen mindannyian a természetjárás nagy rajongói vagyunk. Voltak nehéz pillanatok, de úgy érezzük, hogy az élmények mindenért kárpótolnak. Óriási örömet jelentett az is, hogy itthon is megmutathattuk a nagyközönségnek, hogy ellenőrzött körülmények között komoly transzplantációs műtét után is van lehetőség többnapos, intenzív testmozgásra” – mondta el Balogh Krisztián, a csapat kombinált szervtranszplantáción átesett tagja.

A túra szervezőjének, a Fjällrävennek nem a mostani az első kezdeményezése, amely a szervátültetettek rehabilitációját támogatja. 2017 júniusában a nemzetközi Kilimanjaro Expedíció egyik támogatójaként prémium túrafelszereléseket biztosított a hétfős magyar csapatnak. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a tüdőtranszplantált résztvevők és kísérőik sikeresen teljesítették a küldetést, és feljutottak a Kilimandzsáró 5895 méter magas csúcsára. „Célunk, hogy minél több emberrel megismertessük a természetjárás szépségeit, és lehetőséget teremtsünk arra, hogy biztonságban, egymásból erőt merítve küzdjük le a túrázás során felmerülő nehézségeket. Örömünkre szolgált, hogy az idei Fjällräven Vándortúrán ismét hangsúlyt fektethettünk a szervtranszplantáltak rehabilitációjára” – mondta el Beszédes Zsolt, a Fjällräven értékesítési igazgatója, a túra egyik főszervezője.