Mennyi az annyi?
Magyarországon elvileg „ingyenes” az egészségügy, pontosabban fogalmazva teljes körű társadalombiztosítási rendszer működik: az állampolgár a jövedelméből járulékot – átalánydíjat – fizet, amelyért jogosult lesz a társadalombiztosítás valamennyi ellátására. Ez a rendszer azonban elavult, nem ad választ a mai kihívásokra.
Ahhoz képest, hogy Magyarországon elviekben teljes körű társadalombiztosítási rendszer működik, nagyon sokat költünk a járulékokon felül is saját pénzünkből az egészségünkre. A kiadások egyharmadát magánforrásból költjük el, a beteg által közvetlenül teljesített kiadások pedig szintén jelentős 29%-ot tesznek ki a hazai egészségügyben. Mindkét érték magasnak mondható, a magánforrás aránya az EU-ban 23%, a közvetlenül a beteg általi kifizetéseké pedig 15% – mutat rá Kohanecz Margó, a KPMG egészségügyi szektorért felelős igazgatója.
Az évek alatt felfejlődött hazai magánegészségügy ma párhuzamosan működik az államival. A szakember szerint a kialakult modell versengésként és együttműködésként is leírható. „Az előbbi megközelítés azt hangsúlyozza, hogy a magánegészségügy erőforrásokat szív el az államitól, elszívja a munkaerőt, kisajátítja magának a megtérülő beavatkozásokat, és otthagyja a veszteséges kezeléseket. A másik narratíva szerint a magánegészségügy valójában tehermentesíti az államit, ahol magasak a várakozási idők és elégtelenek a kapacitások, tehát rá is szorul erre. Mindkettő mellett lehet érvelni és mindkettő cáfolható is.” – olvasható az Indexen megjelent írásban (a teljes cikket itt olvashatja).
Kohanecz Margó a magánegészségügy kétségtelen vonzerejeként említi a gyorsabb kezelést, a több figyelmet, a tájékoztatást, a várható jobb bánásmódot, és azt, hogy mindezt egy előre megállapított összegért teszi. Hasonló előnyöket várnak a betegek a hálapénztől is, de ebben az esetben a motivációk zavarosabbak: a jó ellátás, a korrekt tájékoztatás és a soron kívüliség itt is szerepet játszik, de a kényelmi szempontok és a jobb ellátás sokszor nem érvényesíthetőek. A legfontosabb döntési szempont a betegek szemében valószínűleg a gyors hozzáférés, hiszen a magán szolgáltatásokat igénybe vevő páciensek jelentős része a munkaerőpiacon aktív, tipikusan A-B státuszú, 45 év alatti dolgozó – állapítja meg a szakember.
A magánszolgáltatást igénybe vevők vagy zsebből fizetnek, vagy szolgáltatás alapú egészségbiztosítást kötnek, vagy egészségpénztárban takarékoskodnak a magasabb ügyfél-elégedettséggel kecsegtető ellátás árának kifizetésére. A magánbiztosításokat eddig elsősorban a munkáltatók vásárolták dolgozóik számára, ám a cafeteriarendszer idei átalakítása ennek a trendnek valószínűleg véget vet. Az egészségpénztárak viszont nemcsak előrelátó öngondoskodást és biztonságot kínálnak a családok számára, hanem a saját befizetések és a munkáltatói hozzájárulások után járó évi legfeljebb 150 ezer forintos szja-visszatérítésnek köszönhetően árkedvezményt is. Az egészségpénztári számlán 100%-ban jóváírt összeg akár egy átlagos kétgyerekes háztartás éves gyógyszer- és vitaminkiadását is fedezheti, vagy anyagi forrást biztosíthat a megelőzésben nélkülözhetetlen diagnosztikához vagy soron kívüli laborvizsgálatokhoz.