Az vagy, amit teszel!
Valaki fekszik az utcán, megkérdezed, segíthetsz-e? A melletted állónak szétszakad a kezében a zacskó, lehajolsz a kiguruló almákért? Az utcán valakit inzultálnak, megvéded? Letekerve hagyta a kocsiablakot, utána szólsz? Észre sem veszed, annyira természetesen teszed, vagy észleled, de semmit nem lépsz, esetleg észre sem veszed? Ezekre keresi a választ a „Hősök Tere” civil mozgalom. Igyekeznek átformálni a köztudatot, s dolgoznak a közöny ellen.
A mai napig megvan a jelenet, amikor egy idős bácsit, megrakott almás kosárral a villamosra felsegítettem. Leült, nagy műgonddal fényesítgette az egyik gyümölcsöt, majd odahozta, hogy megköszönje. Mert ő ilyet még nem tapasztalt. Bearanyozta a napomat, de őszintén nem értettem, mi ebben a rendkívüli? Aztán eszembe jutott anyukám esete, aki épp velem volt várandós, amikor összeesett a belváros egyik legforgalmasabb pontján. Magatehetetlenül, de tudatánál feküdt egy fa tövében, hallotta a lekezelő, durva hangokat, hogy fényes nappal részeg. Sok-sok idő eltelt, mire valaki megállt mellette.
Azóta is folyamatosan figyelem az utcai jeleneteket, elkapok pillanatokat, igazán legfeljebb csak hőbörgök, eláraszt belül valami megmagyarázhatatlan rossz érzés, ha látom, ahogy megbámulnak, vagy észre sem vesznek segítségért kiáltó helyzeteket az emberek. Túl érzékenyek a receptoraim, túlzottan figyelem a külvilágot – gondoltam mindaddig, amíg nem találkoztam Orosz Györgyivel. A Hősök Tere mozgalom egyik kezdeményezője épp a közöny ellen küzd, ma már szépszámú csapatával. Mert úgy tűnik: elég volt a hívó szó, hogy kiderüljön, látványos az igény a tenni akarásra. Mert, ahogy a mozgalom hirdeti: „Az vagy, amit teszel!”
A közöny rossz
„Nap, mint nap megyünk el tétlenül olyan helyzetek mellett, ahol igenis lehetne dolgunk – mondja Orosz Györgyi. – Olyan apró, pici közbelépések, amelyek lényegében semmibe sem kerülne. És legyünk őszinték: nem jól eső érzés, amikor megtesszük ezeket, és ilyenkor egy picit »hősnek« érezzük magunkat? Egészen máshogy folytatódik onnantól a napunk. De fel kell vetnünk a problémát ahhoz, hogy tudatosuljon: ami körülöttünk van, az ránk is tartozik! Ha csak a szimpla pszichológiáját nézzük, már csak ezért is. Ha látunk az utcán egy helyzetet, ami óhatatlanul feszültséget okoz bennünk, s nem lépünk, ez a rossz érzés az egész napunkra rányomja a bélyegét.”
Orosz Györgyi sem olyan régen ébredt rá, hogy a közönynek nem kell a mindennapok részének lennie, s amint építeni kezdték a mozgalmukat, kézzel fogható lett, mekkora is az igény a változásra.
A kezdeményezés elindítói
prof. Philip George Zimbardo, szociálpszichológus;
Halácsy Péter, a Prezi társalapítója
Orosz Györgyi, közösségépítő, kommunikációs tanácsadó, egykori újságíró;
Orosz Gábor, szociálpszichológus, egyetemi adjunktus;
Aszalós Kinga, projektvezető;
Pistyur Veronika, kommunikációs szakértő;
Bolyky Daniel, szociálpszichológus;
Roszík Linda, klinikai szakpszichológus.
Balaton Anita, a Cafe PR vezetője
Zimbardo szikrája
„Az ötlet alapgondolata a világ egyik leghíresebb szociálpszichológusának, az amerikai Philipp George Zimbardónak a fejéből pattant ki – mondja a Orosz Györgyi. – Zimbardo a szicíliaiak közönyét akarta felrázni, s akkortájt találkozott Halácsy Péterrel, az egyik társalapítónkkal, aki rögtön rávágta: hasonló a helyzet nálunk is. Eldöntötték, megpróbálnak tenni azért, hogy a magyarok hozzáállását is megváltoztassák. Zimabrdo eljött hozzánk, és magával ragadott mindannyiunkat... Tudtuk, mit kell tennünk, s tényleg, nem kell nagy dolgokra gondolni. Egészen egyszerűen válhatunk jobbá. Mert miből áll felemelni egy leesett kabátot, szólni, ha valaki elhagyta a pénztárcáját, felsegíteni azt, aki elesik?”
Légy Te az első!
A Hősök Tere csapata vallja: nem igaz, hogy az ember rossz, s ezért nem lép, segít – csupán a környezet hatása az, amely közönyössé tesz minket.
„Egy sor olyan körülmény van, ami meghatározza az emberi reakciókat, mi ezek ellen hirdetünk harcot – mondja Györgyi. – Az első célpontunk a »járókelő effektus«. Vagyis, minél többen vannak az utcán a segítségre szoruló körül, annál kevésbé számíthat segítségre. Mert megoszlik a felelősség, mindenki a másiktól várja, hogy megoldja a helyzetet. Fontos, hogy légy te az első, merj kilépni! A második cél a gondolkodásmód alakítása, hogy miért érnek el egyes emberek sikereket, míg mások kudarcot vallanak – ugyanolyan intelligencia mellett. El kell érnünk, hogy tegyünk pici erőfeszítést a dolgokért. És harcolunk a sztereotípiák, a csoportnyomás és rutinból cselekvés ellen is.”
Lassú víz…
Egy-egy lépés, beavatkozás – jó cselekedet –, azonban agressziót is kiválthat, de ezzel számolni kell. A tudat azonban, hogy megtettük azt, amit az adott helyzetben lehetett, már felszabadít. És mindig keressünk szövetségest, szólítsunk meg valakit magunk mellett, mert fontos, hogy hosszútávon legyünk hősiesek és ne sodorjuk magunkat veszélybe.
„Azt szeretnénk elérni, hogy a probléma bekerüljön a közbeszédbe. Első körben 200 tanárnak indítunk képzést, hogy nekik köszönhetően már a gyerekeknél elkezdődjön a »formálás«. Ez valószínűleg nem lesz gyors folyamat, de a lényeg, hogy minél többen csatlakozzanak hozzánk, s mindenki azt tegye hozzá, amihez ért. Egyébként hihetetlen, de alig másfél éves létünk alatt már 120 önkéntesünk van, 80 magán- és 20-25 céges támogatónk. Van olyan magánember, aki annyira fontosnak tartja ezt a küldetést, hogy 3 millió forintot adott. Annyit mondott: helyettem is csinálod, értem is teszed.”- mondja a szervező, aki szerint a Hősök Tere mozgalom azokról az emberekről szól, akik nyitott szemmel és szívvel járnak a világban, és készek tenni másokért. Azért, hogy a világ szebb és jobb legyen.
Az érdektelenség forrása
A szociálpszichológusok régóta kutatják a közöny kérdését. Negyven éve történt az a szörnyű eset, amit azóta sokan sokféleképp magyaráznak: 1964. március 3-án, a 28 éves Kitty Genovese New York Queens negyedében leparkolt az autójával, és gyalog hazafelé indult. A sötétben Winston Moseley megtámadta, megerőszakolta, többször megszúrta, majd a sorsára hagyta. A rendőrségi jegyzőkönyvek szerint az esetet harmincnyolcan nézték és hallgatták végig, mert a nő hangosan üvöltött, és könyörgött az életéért. De a rendőrséget senki nem hívta. A tanúk úgy nyilatkoztak, mindannyian azt hitték, hogy valaki már rég telefonált. Ez a felelősség megoszlása, amikor „egymásra mutogatunk”.
A csoportnyomás is erősen befolyásolja viselkedésünket: ez akkor érhető tetten, amikor egy értekezleten mindenki egy véleményen van, és ha mi mást is gondolunk, nem merünk a többség ellen menni.
De az előítélet is sokat számít: a fenti példánál maradva, sokan hihették azt, azért fekszik valaki a földön, mert részeg, ugyanis „a részegek szoktak a földön feküdni”.
S bár az emberek többsége hajlamos azt hinni, hogy ő maga biztosan nem így viselkedne egy ilyen helyzetben, a hétköznapi esetek és a kísérletek azt bizonyítják, hogy a közöny az úr a társadalomban. Főleg ott, ahol nagy tömegben élünk.
