2024. április 16. kedd
Csongor és Joakim napja

Zséda: „A konyhában is otthon vagyok!”

Kuktának állt Zséda és Puskás Peti: az énekesek a halas fogások iránt érdeklődőknek főztek. Egyiküktől sem állt távol a feladat, hiszen Adrienn már 17 évesen önálló konyhát vitt, Peti pedig a fogyókúrás diétáját egészíti ki könnyed halételekkel. A két híresség az OMÉK-on, a Kapj rá! kampány standján süllőlevest és könnyen elkészíthető süllő filét „ütött össze” a népes közönségnek.

4032.jpgMegtörtént Zséda és Puskás Péter első közös fellépése, csakhogy a zenészek ezúttal számukra is szokatlan terepen álltak a közönség elé: egy konyhában. A sztárok a halfogyasztást népszerűsítették a Kapj rá! kampány standjánál. „Annyira azért nem idegen számomra ez a környezet, édesapám nagy vadász és horgász, talán sokan nem néznék ki belőlem, de ő megtanított mindenre, így el tudom készíteni a hal- és vadfogásokat is. Tizenhét évesen már önálló háztartást vittem. A konyha nálunk az én világom, a férjem egyáltalán nem főz, csak a kisfiunk sertepertél néha a tűzhely körül” – mondta Zséda a süllőleves ízesítése közben. Elárulta azt is, hogy igyekszik minden héten legalább kétszer halas ételt tenni a család asztalára. „Szeretem a konyhában az egyszerű megoldásokat, például a harcsa-, vagy süllőfilét egy kis ízesítéssel, salátával. Könnyű és finom ételek ezek. A halászlét inkább az édesanyámra bízom, abban ő a szakértő” – mondta Zséda.  Bede Róbert séf instruálta a hírességeket a pult mögött.

 

Puskás Petire jobban ráfért az útmutatás, hiszen ő ritkábban főz, mint kollégája. „Egyre lelkesebben fordulok a főzés felé, de tény, profi még nem vagyok. A halakat édesapám szerettette meg velem, ő hébe-hóba horgászik, de a kedvesemmel is bátran nekiállunk egy-egy halas ételnek. Bede Robi azt tanította meg nekem ma, hogy a süllőfiléhez mazsolás kuszkusszal elég tíz perc is. Bárki, bármikor összeütheti” – mondta a The Biebers frontembere, aki a nyár végén kezdett fogyókúrába. „Sok volt már a benzinkúti szendvicsekből. Atlétatrikós banda vagyunk, rosszul állt a túlsúly a színpadon, úgyhogy diétába fogtam. Nagy segítség ebben a hal, ami nagyon könnyű étel” – mondta Peti.

 

A Kapj rá! standjánál egész héten neves séfek tartanak főzőshow-kat, ahol az érdeklődők megtudhatják, hogyan lehet egy-egy süllőből, pisztrángból, pontyból illetve harcsából formabontó ételeket készíteni, mint például a harcsagyros, a halbrassói vagy éppen a pontylecsó.


Puskás Peti étele4035.jpg

Süllő filé fokhagymás petrezselyemmel, sült citrommal, mazsolás durumtésztán

Hozzávalók (4 adag)

4 db 10-15 dkg süllő filé

4 csokor petrezselyem

2 db citrom

20 dkg előgőzölt kuszkusz

2 dl olívaolaj

5 gerezd fokhagyma

                              10 dkg mazsola

                               0,5 liter alaplé

                               só, őrölt bors

Elkészítés

Az előgőzölt kuszkuszt tálba tesszük, felöntjük alaplével, majd letakarjuk és 10 percet állni hagyjuk. A fokhagymát és a petrezselymet apróra vágjuk, sózzuk, borsozzuk és kevés olívaolajjal kikeverjük. A süllő filéket sózzuk, borsozzuk és a forró serpenyőben kevés forró olívaolajon hirtelen kérget sütünk. Mellétesszük a szeletelt citromot és 4-5 percre a 160 fokos sütőbe helyezzük. A tésztához hozzákeverjük a mazsolát, átforgatjuk olívaolajjal. Erre tálaljuk a halat, aminek a tetejére halmozzuk a fokhagymás petrezselymet. Mellé helyezzük a citromot.

 

Zséda étele4034.jpg

Kapros, burgonyás süllőleves

Hozzávalók (egy nagy tál)

1 kg süllő filé

2 dkg vaj

0,5 dl olívaolaj

10-12 közepes szem burgonya

2 csomag újhagyma

1 liter halalaplé

3 csomag kapor

                                  1 db citrom

                           1 dl száraz fehérbor

                               0,5 liter tejszín

                                só, őrölt bors

Elkészítés

A szeletelt újhagymát az olvasztott vaj és az olívaolaj keverékén megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk az apró kockára vágott burgonyát, sózzuk, borsozzuk, majd az alaplével és vízzel felöntve puhára főzzük. Ezután adjuk hozzá a szintén kockázott süllő filét. 1-2 percig főzzük, a citromlével és a fehérborral ízesítjük, a tejszínnel dúsítjuk és a legvégén friss vágott kaporral fűszerezzük.

 

A Halászati Operatív Program (HOP) – amely Magyarországon a halfogyasztás népszerűsítését tűzte ki célul – kiemelt feladatának tekinti, hogy a halból készült ételek minél gyakrabban és minél több változatban kerüljenek a családok asztalára. Könnyen és gyorsan elkészíthető, finomabbnál finomabb halas fogásokért és elkészítési praktikákért látogasson a www.kapjra.hu oldalra.

És ezt olvasta?

Ritmus a Facebookon

Legolvasottabb a rovatban