2024. április 20. szombat
Tivadar és Odett napja

Advent a Szent Péter téren

Róma – az örök város idén is felkészülten várja a „natale” (olaszul: születés) csodáját.

Rómában a karácsony lényege Jézus születésének megünneplése, nem pedig egymás megajándékozása. Ugyan az utóbbi időben egyre inkább elterjedt, hogy nem a feldíszített fát, hanem a hagyományos Betlehemeket szoktak állítani. December 8-án kezdődően minden nap egy-egy darabot, figurát helyeznek ki, így szenteste kerül sor a kisded Jézusra.

A Szent Péter téren, amely a keresztény világ egyik központja immár mintegy kétezer éve, az idei Betlehem már lassan készen várja a Kisjézus érkezését.