2024. április 20. szombat
Tivadar és Odett napja

Ma van a koraszülöttek világnapja

November 17. a koraszülöttek világnapja. Ezen a napon azt a hitet szeretnék erősíteni, hogy a koraszülöttekből is nagy valószínűséggel egészséges felnőttek lesznek - mondta a Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika koraszülöttosztályának vezetője.

10581.jpgKocsis István közölte, az elmúlt öt évben a koraszülött-ellátás óriási fejlődésen ment keresztül Magyarországon, és sok szemléletbeli változás is történt. Például manapság már próbálják minimalizálni az olyan komoly intenzíves ellátásokat, mint amilyen a lélegeztetés vagy a katéterezés, mert ezek akár szövődményekhez is vezethetnek. Emellett országszerte megújultak a koraszülöttosztályok, valamint sokkal inkább családközpontú lett az ellátás, egyre inkább bevonják a szülőket is a csecsemők ellátásába a kórházakban. Kiemelte, a koraszülöttek esetében nagyon fontos a korai fejlesztés ahhoz, hogy ezek a gyerekek felzárkózzanak a 40. hét körül született társaikhoz. A terhesség alatti minden elveszített hét ugyanis körülbelül öt százalékkal növeli a speciális nevelési igény szükségességét iskoláskorban - tette hozzá az osztályvezető.

 

2011 óta november 17-e a koraszülöttek világnapja, ezen a napon a koraszülöttek életéért vívott küzdelemre hívják fel a figyelmet. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint a 37. hét előtti szülések koraszülésnek számítanak, és a 2500 gramm súlyt el nem érő újszülöttek is koraszülöttek. Tíz megszületett gyermekből egy koraszülött a világon, a koraszülöttség az újszülött-halálozások vezető oka.

Az MTI beszámolt arról is, hogy a világnap alkalmából átadnak a Semmelweis Egyetem I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán egy úgynevezett laktációs helyiséget, "fejőszobát", ahol az anyák a tejüket le tudják fejni, így anyatejhez jutnak a koraszülöttek is. Rigó János, a klinika igazgatója elmondta: Magyarországon évente mintegy nyolcezer gyerek jön koraszülöttként a világra, ezzel Magyarország a középmezőnyben van.

A koraszülött babák fejlődése

A koraszülött babákra jellemző egy robbanásszerű növekedés, amely olyan intenzív, hogy fejlődésük utoléri az időre született társaikat. Melyik csecsemőnél mikor történik meg mindez, azt pontosan nem lehet megmondani, de körülbelül 12-18 hónapos korra (születési kor) éri utol a legtöbb koraszülött baba testi, szellemi fejlettségben az időre született babákat - írja honlapján a Nutriklub. Az ölelés, babusgatás minden baba számára nagyon fontos, de a koraszülöttek esetében egyenesen elengedhetetlen. Életünk első három évét „ölelj meg korszaknak” is szokták nevezni. A megfelelő mennyiségű érintés révén fejlődnek megfelelően bizonyos idegpályák.

 

A miami és a washingtoni egyetemen egy vizsgálat során koraszülött csecsemőket masszíroztak naponta háromszor, negyed órán keresztül. A kicsik ennek köszönhetően gyorsabban nőttek és súlyuk majdnem ötven százalékkal többet gyarapodott azokhoz a társaikhoz képest, akik egész nap inkubátorban feküdtek. A masszírozott bébik idegrendszere is hamarabb kifejlődött, aktívabbak voltak, élénkebben reagáltak az arcokra, a csörgő hangjára, s átlagosan hat nappal előbb engedték haza őket a kórházból. Azt is megfigyelték, hogy akiket életük első hat hónapjában sokat simogattak és bőven volt részük testi kontaktusban, szellemileg egyértelműen fejlettebbek voltak azoknál a társaiknál, akiket kevesebbszer érintettek meg. Mindez igaz később is: aki felnőttként nem kap elég érintést, sokkal könnyebben szenved el fizikai vagy mentális sérülést. (Az ölelés fontosságáról ITT olvashat még.)

10578.jpg

 

És ezt olvasta?

Ritmus a Facebookon

Legolvasottabb a rovatban